Már az idejét sem tudom annak mikor volt az, hogy a napot nem a gondosan lefestett üvegablak mögül látom, melyet csak akkor veszek igénybe, ha nap közben nem tudok aludni. Érdekes mód a legutolsó naplementémre tisztán emlékszem, az az előttiekre pedig egyáltalán nem. Vöröses fénytengerben úszott a júniusi égbolt, én pedig ott álltam bambán, tudva mi lesz a sorsom. Ha az a nap lemegy eljön a végzetem. Tudtam, vagy legalább is sejtettem, hogy azon az éjszakán az életem teljesen megváltozik. Átlagos emberként éltem, törvénytisztelő polgár voltam, jó gyermek, jó szerető és sorolhatnám még. De még is... az este mintha az aurám ontotta volna magából a halál utáni vágyat. A nap ekkor teljesen eltűnt, és tudtam... soha többé nem láthatom majd. Vettem egy mély levegőt, és rágyújtottam egy cigarettára. Azt a cigarettát még édesapámtól kaptam, de itt volt az ideje, hogy elszívjam. Szinte meg sem gyújtottam de a végzetem már ott leselkedett rám, egy fiatal nő képében, aki szinte sötétségbe volt burkolózva. Ő közelebb lépett, én hátráltam. Ő egy szempillantás alatt ott volt, nekem pedig pislogni sem volt időm, ekkor kéjesen megcsókolt, majd az ajka egyre lejjebb került az ajkamtól, egyenesen a nyakamra. Fura mód...nem éreztem fájdalmat csupán azt, hogy a lelkem elhagyja a testemet, és mint egy külső szemlélő figyeltem mi történik velem. Azt hittem meghaltam, azt hittem itt vége mindennek, ilyen fiatalon. De nem... a sors különös játéka talán, de a következő amire emlékszem, hogy a földön fekszem, felettem egy gyönyörű lány...és a mérhetetlen fájdalom, mikor a testem kivetette magából azokat a belsőszerveket amelyekre nem tartott igényt. Meggyengülten de feltápászkodtam, s körbenéztem. A táj, a színek, a formák... minden, de tényleg minden értelmét vesztette, de aztán újat nyert vele. A szagok felerősödtek, az ízekkel egyetemben, a hangok pedig... sok-sok kusza hang amely majdnem, hogy az őrületbe kergetett, de aztán sikerült egyvalamire összpontosítanom és szépen lassan elhalkultak. A bőröm hibátlan és hófehér lett, a hajam hosszabb, és egyenes, a szemem élénkebb színű, és a hangom nyájas. Mikor legelsőnek tükörbe néztem, felfedeztem a szememben a gonoszságot a nyugodtság leple alatt. A "gazdám" azt mondta, nevet kell változtassak és mihamarabb el kell tűnjek innen. Pár igen fontos dologra megtanított mielőtt elbúcsúzott ugyan, mint például a testem akaratom szerinti formálása, a gyorsaságom és az erőm növelése, a tűrőképességem és a fájdalomküszöböm növelése, az árnyak manipulálása, az aurám kibocsájtásának szabályozása, az érzékeim kiélesítése, az emberek feletti uralom gyakorlata, és a káprázat elérése, pár nagyon fontos szabály és utamnak eresztett. Nem kellett sok idő míg megtaláltam a helyemet egy új városba, kibéreltem egy garzonlakást, az ablakokat lefestettem, redőnyöket szereltem fel, és próbáltam élni a lehető legminimálisabb vadászattal. De rá kellett jönnöm, sosem leszek boldog egyedül, így hát felkerestem a legelső utamba kerülő testvéremet és szövetkeztem vele. Érdekes mód neki is a normális élet volt a célja, és nekem is(ez persze később megváltozott a hatalom utáni hajszára és az életünkért való menekülésre) Beilleszkedtünk a körülöttünk lévő emberek közé, manipuláltuk őket, istenként kezeltek minket. Aztán a vadászok felfigyeltek ránk, mi pedig neki kezdtünk a macska-egér harcnak, továbbá úgy gondoltuk hatalmat is kell szereznünk de mindent a maga idejében. Ahogy telt az idő egyre több erőre tettem szert a kárhozott lét által adott képességekkel. Egyre többen követtek minket, és egyre többen álltak mellénk. Jelenleg éppen egy Decemberi nap van valahol Amerika szívében, éppen az előbb kelt fel a nap, és én nemrég érkeztem meg a vérbankból, hogy nekem és társamnak elég élelmet hozzak, ő megvárja vele az estét, én most elfogyasztom. A mai este a vadászaté.... csak azt sajnálom, hogy nem láttam a napfelkeltét, pedig annyira gyönyörű lehetett.
