Régen történt már, ez tény. Talán mi túlélők nem is igazán emlékszünk, arra a bizonyos napra mikor az egész elkezdődött. Szinte mindenki emlékezetéből kitörlődött, s már el is felejtették az akkori megszokott életüket, kivéve engem. Én mindig emlékezni fogok arra a bizonyos napra, mikor a terror rémuralma elkezdődött. Szokásos hétfő reggel volt, semmiben nem különbözött a többitől, kivéve abban, hogy a szokottnál is melegebb volt, de mivel éppen a nyár tombold, az emberek annyira nem foglalkoztak a hőséggel, otthon ültek a légkondicionálóval felszerelt hűvös lakásban. Kilenc óra felé járhatott az idő, mikor felriadtam egy már jól megszokott zajra. A szüleim zajára, akik mint minden nap, éppen egymást gyilkolták. Nem láttam túl sok értelmét annak, hogy otthon maradjak, így inkább felöltöztem és elsétáltam otthonról. A biztonság kedvéért azért, magammal vittem némi pénzt, és a pulcsimat. Bepakoltam a táskába valami élelmet amit tudok eszegetni egész nap, és útnak indultam legjobb barátom lakhelye felé. A kapuban még apám elkapott:
-Te mihaszna féreg, hová mész már megint?-kérdezte kiduzzadó érrel a homlokán!
-Csak átmegyek az egyik haverhoz, mert nála maradt tegnap a telefonom- mondtam, s lehajtottam a fejemet.
-Rám nézzél ha hozzád beszélek, teee. Nekem köszönheted az életedet, akkor tisztejé má'-S egyre közelebb hajolt, én pedig éreztem rajta a tömény alkohol szagot.
-Bocsánat uram, csak elkalandozott a gondolatom.-Tudni illik édesapám a légierőnél szolgált egykoron, de leszázalékolták alkohol függősége miatt.
-Látod, okos és illemtudó fiú vagy há' szerezzé má örömöt apádnak, és szaladjá majd el a sarki bótba, hozt hozzá má' nekem pálinkáá..t- s undorító nyála az arcomba fröcsögött, majd meglegyintette tenyerével a tarkómat majd kitárta előttem az ajtót.
Miközben sétáltam eszembe jutott, hogy soha nem voltam túl jó viszonyban a szüleimmel, mikor édesapámat eltanácsolták a légierőtől, bántatát csak még jobban az alkoholba fojtotta, s elkezdte ütlegelni napi szinten édesanyámat. Aztán végül is elhelyezkedett mint segédmunkás, de nem volt arra pénzünk, hogy fenntartsunk egy kétemeletes családi házat, sem pedig, hogy fizessük a számlákat, így egy kétszobás lakásba költöztünk, amit szépen lassan ellepett a szenny és a csótányok. Édesanyám rajtam vezette le mindig a felgyülemlett feszültségét ennek következtében, nem igazán akartam otthon maradni sosem. Annyira elkalandoztam, hogy nem is figyeltem a történéseket, és az evakuáló rendőröket. Mivel a legjobb barátom kissé narkotikum függő volt, így ő sem igazán figyelte, hogy mi történik, és alapvetően aggódott a rendőröktől. Így bezárkózott a lakásba, de tudta, hogy oda fogok menni így a szokásos helyre eldugta a kulcsot. Bementem a házba, és köszöntem neki, aztán leültünk egy új keletű videó játékkal játszani, s el is telt az a hétfői nap eseménytelenül. Mivel nem néztük a híreket, nem értesültünk az utcán zajló káoszról, csak a játék érdekelt minket. Este 10 óra felé járhatott, mikor úgy gondoltam haza kéne mennem, de a nyugalmunkat megzavarta valami, ami elkezdte az idáig is tartó folytonos menekülésünket a végzetünk elől. Üvegcsörömpölést hallottunk az előszobából, természetesen mindketten kifutottunk, és láttuk, hogy az ablak be van törve, majd kinéztünk óvatosan, hátha látunk valamit. Ami elénk tárult az mindkettőnket elborzasztott. A város ahol lakunk, ahol felnőttünk, és ahol most is tartózkodunk, lángokba borulva pusztul el, szépen fokozatosan, s az emberek fejet vesztve menekülnek minden irányba, néhány pedig a halottakkal táplálkozik! Mivan? a Halottakkal táplálkoznak? Azt hittem, hogy ez valami rossz álom, de nem igazán térhettem magamhoz, mert meghallottam a a konyha irányából annak a dolognak a lépteit ami még most is hányingert kelt bennem. Puszta csoszogás, és szakadozó levegővétel. Phil-mert így hívták a barátomat- rám nézett.
-Jó akkor most halkan odasétálunk a konyhához, én felkapok egy baseball ütőt, te meg azt a tűzvasat és nekirontunk annak odabent- mondta ezt olyan hidegvérrel mint még soha semmit.
-Rendben- majd bólintottam.
Úgy cselekedtem ahogy Phil mondta és felkaptam a kandalló mellett lévő tűzvasat. Szépen odasétáltunk a konyhához, és benéztünk. Egy férfi állt ott, kinek bal lába törött, és a keze helyén csak egy csonk van, hegek éktelenednek az arcán, és a szemei vérben úsznak. Továbbá az egész ruhája csurom vér.
-Te meg ki a fasz vagy?-Üvöltött rá Phil a véres fickóra
De a férfi ahelyett, hogy válaszolt volna csak Meredt egyenesen Phil szemébe, és elkezdett csoszogni az irányunkba.
-Bazdmeg, ki vagy?-kiabálta el magát Phil
A férfi ahhoz képest, hogy a lába el volt törve elég gyorsan Phil-re vetette magát, én pedig ösztön szerűen tarkón ütöttem, a tűzvassal, de nem gondoltam volna, hogy olyan erővel ami elválasztja a csigolyáit és belehalna az ütésbe.
-Uram isten, megöltem egy embert, kíméletlenül megöltem egy érző, lélegző embert- s csordult le egy könny csepp az arcomról.-
-Hé haver, nyugalom, ez a fószer már akkor halott volt mikor belépett ide-Próbált nyugtatni Phil, de mikor ezt kimondta mindketten pánikba estünk.
-Öreg.. mi a franc történik itt? Mi ez? Ég a város, az emberek egymást eszik, és járkálnak a halottak-Ordítoztam
-Sam, most..most az egyszer nyugodj meg, tudom.. nem könnyű, de ne hagyd el magad, kérlek.
-Jó..megpróbálok nyugodt maradni, de akkor is valamit tennünk kell!
-Nézd,a szüleinek már rég haza kellett volna érniük, de nem hiszem, hogy élve eljutnak ide-Hajtotta le a fejét Phil-Szóval át kell verekednünk magunkat hozzátok, felmérni a terepet, kicsinálni pár csoszogót, és fegyvereket szerezni. Boldogulsz a stukkerrel?
-Úgy ahogy!-Nyögtem-
-Akkor a hozzátok vezető úton, betérünk joe boltjába, és szerzünk valamiféle fegyvert magunknak.
-Rendben!
Ekkor megbeszéltük azt, hogy nem hagyjuk hátra egymást, és minden eshetőség ellenére megmentjük a másik életét, s futunk Joe boltjáig. Kiléptünk az ajtón, és rohantunk egyenesen, mit sem törődve, a minket körülvevő élőholtakkal, és másokkal, futottunk, futottunk amíg csak bírtunk. 20 perc kimerítő futás után elértünk a fegyver boltba, és vadul kopogtatni kezdtünk. Kisvártatva kinyílt az ajtó, majd bebocsájtást nyertünk oda, ahol van némi esélyünk a túlélésre.
Ám nem túlzottan volt sok lehetőségünk arra, hogy biztonságban érezzem magam, mert ekkor egy ütést éreztem a tarkómon. A következő emlékem az, hogy erősen megkötözve egy székhez vagyok szegezve, és mellettem az eszméletét vesztett Philip ül.
-Áhh magadhoz tértél szépfiú?-Hangzott el a kérdés!
-H..hol vagyok?
-A Fegyverboltban te gyagyás- kisebb nevetés-
-És miért vagyok megkötözve?-Kérdeztem-
A sötétből előlépett egy olyan gyönyörű lány, amilyet még életemben nem láttam. Vörös-Fekete tupírozott haj, erős smink, telt keblek, bájos miniszoknya, hasított harisnya, alatta leopárdmintás cicanadrág, és feszülő leopárdmintás top. Kezében pedig egy AK47-es.
-Hűű- tettem hozzá, szerintem csillogó szemekkel.
-Azért szépfiú, hajolt közelebb a lány, mert biztos akarok lenni abban, hogy nem jelentesz, rám és apucira veszélyt.-Majd mikor ezt kimondta belehuppant az ölembe, és lábait a kezeimre rakta.
-Cloe, kislányom... mit mondott neked apu?-S ugyan onnan ahonnan a szépség előlépett, követte egy őszhajú öltönyös idős fazon.
-Elnézést uram.. a lányom és én csupán meg akarjuk óvni magunkat a haláltól, nem szándékozunk megölni senkit, csupán óvatosak vagyunk. Had mutatkozzak be: Joe Wayne vagyok, ő pedig a kislányom Cloe Wayne.
-Örülök, a szívélyes találkozásnak, én Samuel Whitman vagyok, és nagyon örülnék neki, hogyha elengednének engem és a barátomat Philip Russelt, mert az igazat megvallva zaklatott idegállapotban vagyunk, és kibaszottul kényelmetlen ez a kikurt kötél amit a kibaszott kezünkre szorítottak basszameg!
-Jajj apu, milyen választékos fiúcska, csak egy picit had vigyem be a szobámba, lécci lécci...
-Cloe, tudod mi a véleményem erről.-köhögött egyet-
-Nos fiatalember, mivel magam tényleg ember, ezért elengedem önt, egyelőre, de a barátjában még nem vagyok biztos, elnézést a kellemetlenségért, még egyszer.
-Maga beteg? Tarkónvág, elkábít, megkötöz és még bocsánatot is kér... micsoda úriember..aztarohadt...-mondtam ezt olyan arroganciával, mint még soha semmit.
-Csupán féltem a kislányomat.rázta meg a fejét, s könnyezni kezdett.
-Nos ez érthető!-Mondtam együtt érzően.
-Bizonyára önt is félthetik most a szülei, de tudja nekem már csak Cloe maradt, mindenki meghalt és, meg kell óvnom.
-Igazából nincsenek szüleim, de megértem amit érez, én is így cselekednék.
-Ez..szomorú gyermekem!
-De elmondaná mi történt?
-Micsoda? Te hogy nem értesültél erről, reggel óta Evakuálták a tömeget.
-Úgy néz ki Phil házába nem ért el a "kilakotltatási parancs"
-Akkor elmondom: A kormány egyik idióta tudósa szabadjára engedett valami idióta vírust, ami elvileg nem is erről a dimenziórol származik. Ergo mindenki átváltozik aki kapcsolatba kerül a fertőzöttekkel, harapás vagy szexuális érintkezés útján, vagy aki elkapja a vírust.
-Micsoda? Ez valami rossz tréfa igaz?
-Nem...ez halálosan komoly.
-Így van életem-tette hozzá Cloe!
-Nézze, mi csak fegyvereket akarunk és egy autót, amivel elhagyhatjuk a várost, aztán valami biztonságos pontot, ahol átvészelhetjük ezt az egészet.
-Már elszállítottak mindenkit egy "biztonságos pontra" amit le is zártak.
-És maguk még mit keresnek itt?
-Hát...Cloe-t nem engedték fel a repülőgépre, mondván, hogy fertőzött, én pedig nem hagytam magára, akkor kezdődött a káosz, és kezdték ellepni a várost a "zombik, vámpírok, vérfarkasok meg a bogár szerű lények"
-Értem!
-Mi pedig bemenekültünk ide, és várjuk a csendes véget.
-Nézze, fogjunk minél több fegyvert, és töltényt, szerezzünk egy autót, és menjünk innen... menjünk messzire, oda ahol még van remény az életre valamilyen szinten.
-vad köhögés- elnézést!-mondta Joe, majd összecsuklott.
-Nézze Samuel, nekem már nincs sok hátra, nem lenne értelme magukkal mennem. De nem tűnik egy elveszett gyereknek, és habár sem engem sem pedig Cloe-t nem ismeri, kérem.. könyörgöm Samuel.. vigyázzon a lányomra.
-Rendben..-mondtam majd Cloe-ra néztem.
-Juuuj, apu rábízol a szépfiúra?-ugrált örömében Cloe!
-Igen kislányom, mostantól Samuel vigyáz rád.
-Nos, azért elkérnék pár fegyvert, és ha van autója akkor azt is jó volna elvinni.
-Vigyen amit csak akar, és a kocsim pedig az épület mögött parkol.
-Kitűnő, akkor már csak Philt, kell valahogy betuszkolnom az autóba, és mehetünk tovább.
Ekkora Cloe és Joe könnyes búcsút vettek egymástól, én pedig addig bevonszoltam Philt a hátsó ülésre ahol elfektettem. Majd ültem egy kicsit az autóban, mire Cloe a kocsihoz szaladt, és beült mellém. Szemeiről törölgette a könnyeket, majd megkért, hogy indítsak. Vezethettem már egy ideje, mikor egyszer csak leparkoltam, és Cloe megkérdezte, miért álltunk le. A válasz egyszerű volt, azért mert itt lakok.. meg akarom nézni mi van a szüleimmel, és valamiféle ruhát próbálok lehozni meg minél több élelmet. Cloe megkérdezte, el e kísérjen, azt válaszoltam, hogy nem kell, csak legyen élesítve a pisztolya. Felértem a második emeletre, és amit ott láttam megdöbbentett. A lakás majdnem hogy érintetlen, kivéve a fej nélküli testet, majd a hozzá tartozó fejet, ami az egykori anyámé volt. Fogtam egy zsákot, és minden használható dolgot belezsúfoltam, majd visszaszaladtam az autóhoz, és beültem.
El akartam tűnni onnan minél hamarabb, mert bárhol másutt biztonságosabban éreztem magam, mint a szenvedéseim házában. Elértünk egy a várostól távol eső részre, ahol látszólag se élő se holt nem tanyázik, csupán a fák beszélgetnek egymással az éjszaka közepén. Hajnal három felé járhatott az idő, és zavart h Phil még mindig alszik. Én cseppet sem voltam álmos, de Cloe hamar elaludt. Kiszálltam az autóból, és rágyújtottam egy a kesztyű tartóban tárolt doboz cigarettára. Sétálgattam fel, s alá mikor valaki megérintette a vállamat. Cloe volt az, aki mihelyst megfordultam megcsókolt.
-Sajnálom- s tette szája elé a kezét mint valami kislány!
-Sose bánd, nem tettél rosszat!
-De a barátnőd biztos ki fog nyírni.
-Tudod nincsen barátnőm, és ez igen rossz duma így az apokalipszis elején.
-Akkor megismételhetjük- és újra megcsókolt.
A következő pillanatban már csak arra emlékszem, hogy forró szeretkezésbe kezdtünk és nyilalló fájdalmat éreztem a nyakamnál ami Cloe-tól származott. Majd ismét elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, a Meztelen Cloe feküdt mellettem, aggódó arccal és figyelte ahogy magamhoz térek. Olyan más volt minden. Jobban éreztem a szagokat és jobban láttam.
-Bocsáss meg kérlek!
-M..mi...mi történt?
-Véletlenül kiszívtam a véredet!-Hajtotta le a fejét Cloe
-Mi vagy te?
-Magam sem tudom!
-Mi vagyok én?
-Hasonló mint én!
-Szörnyeteg lettem?
-Meglehet- majd elsírta magát és átölelt.-Sajnálom, csak kellett egy társ...és..és..és elkeseredettségemben tettem, de nem akartalak bántani...
-Nézd, ha már meg kellett történnie, örülök, hogy engem választottál. De erről Phil-nek nem kéne beszélni.
-Rendben.
Ekkor mindketten meghallottunk valami zajt, amire még Phil is felriadt. Aztán hatalmas ordítás, és megláttuk azt a valamit...
Folytatás következik...
