WHOA

Rock'n'Roll

Még kölyökként úgy gondoltam, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan. Felnőtt fejjel sajnos rá kell jönnöm arra, hogy a rock rég halott. Ahogy a Twister mondta: manapság már csak a Foo Fighters tartja valahogy a frontot. De az-az igazság, hogy vége van. Manapság már én is egyre kevesebbet hallgatok Rolling Stones, és egyre több Steve Aokit(aki mellesleg nagyon jó zenét csinál)... Már csak idő kérdése, és teljesen eltűnik a stílus...

úgygondolod? úgy

Milyen agresszív bogyóka lettem mostanában. Lassan magamra se ismerek, gyúrás, rövidhaj, tágító, verekedések :D Olyan emberekkel barátkozok, akiket régen gyűlöltem, és azokat gyűlölöm akikkel régen barátkoztam. Sokat használom a kutya, farsgeci, gádzsi kifejezést. Élvezem az életemet, jobban mint valaha, ja és tök felemelő, hogy félnek tőlem a kutyák:D

Ez van

Talán nem minden úgy alakul ahogy meg van írva, talán lehet egyeseknek több adatott meg az életben, még sem élnek vele. Az én életemben semmi nem adatott meg, de mindig is tudtam, hogy többet szánt nekem a sors, mit azt ami éppen játszódik. Egyenesen kiskorom óta tudom. A szüleim mély keresztények voltak, én pedig sosem hittem abban, hogy valaha is valami nem e világi erő megváltoztathatja a létezésemet. Így hát ha tehettem, érdeklődtem inkább a tanulmány felé, és abba menekültem. Tudják, én vagyok az a tipikus kisiskolás gyerek, aki a hátmerevítős táskájával, a kócos szőke hajával elindul az iskolába reggel kipirult arccal, és várja a tanítást, hogy minél több dolgot fedezhessen fel. Sajnos nem elégedtem meg az egyszerű számok, és betűk ismeretével, ezért mikor már tudtam írni-olvasni-számolni elkezdtem könyvtárba járni. Persze az osztálytársaim emiatt nem igazán szerettek engem, és ennek természetesen az volt a következménye, hogy kiközösítettek. Így hát iskolán kívül kellett magamnak elfoglaltságot kitalálni, persze nem lehetek egész nap a szobában, anyámék szerint, így hát kiküldtek játszani a levegőre, a sok utcagyerek közé akik magukhoz fogadtak. Tipikus kis huligánok, akiknek hosszú hajuk volt, szakadt csőnadrágba és koptatott fekete pólóba jártak, szakadt tornacipőben. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy én is ilyen legyek, de ezzel egy időben elkezdtek érdekelni a lányok. Konkrétabban a szex, így hát mikor láttam, hogy a korombéli lányok nem vevők rá, kitaláltam magamnak egy személyiséget. Így van, én lettem álnéven Neo aki már elég érett a lányokhoz, a sörhöz, és a cigarettához. Már csak a hangomon kellett változtatni, hogy ne legyen olyan mint egy 14 évesnek. Mihamarabb találtam magamnak egy lányt aki akkor lehetett 18 éves. Fiatal rock 'n' roll fanatikus, rock koncertekre járó lány volt, aki elég ostoba ahhoz, hogy bedőljön nekem, és két hét együttlét után lefeküdjünk. A szüzességem elvesztése nem volt túl érdekes, sőt elég frusztráló volt. Nem éreztem semmi érdekeset, csak meleget, szőröset és nedveset. Másnap a "kapcsolatunk" a végéhez ért. De más ember lettem, elkezdtem divatosan öltözködni, és levágattam a hajamat félhosszúra, olyan igazi szívtipró kategória, befestettem feketére, és divatos cuccokat vettem belőle. Cipőt, nadrágot, pulcsit, pólót és ami kellett, úgy néztem ki 15 évesen mint valami rocksztár, és az addigra már középiskolában fel is figyeltek rám. Igazából egy teljes év leforgása alatt 14 szexuális kalandon estem át míg ki nem alakult a legelső stílusom. Az iskolában hetente más barátnőm volt, és feküdtem le velük, de nem csak a lányok figyeltek fel rám, hanem egy apró kis kör, az iskolában. A Gothok, akik felfedeztek bennem valamit, és befogadtak a köreikbe. Pár hónap alatt én is dark lettem, mint ahogy később kiderült, ez a két dolog teljesen más. Szóval igen, leborotváltam a szemöldökömet, és felfestettem. Bakancsba kezdtem járni, és megnövesztettem a hajamat. Vámpír szívtiprónak néztem ki, és persze a vad dark bulik megviseltek kicsit. Még több szex, alkohol és DROGOK. Kezdetben egyszerű kábítószerek, mint a fű, a gomba, az eki, és az LSD. Szerencsémre nem volta túl befolyásolható, csupán viccesnek találtam a hatásaikat. De le is tettem, és visszatértem az ivásra. Az iskolás darkok a legjobb barátaim lettek, és szinte még szarni is velük jártam. Együttest akartunk alapítani, ahol én éneklek, ők pedig zenélnek. Ez nagyjából sikerült is, ám nem voltunk annyira jók, hogy bármit kezdjenek velünk az emberek, így hát leselejteztük a zenét, és folytattuk a partyzást. Időközben betöltöttem a 16-ot, és felköltöztünk a nagyvárosba, ahol a szüleimen kívül egy éppen nagykorúságát betöltő dark barátom összeköltözött a barátnőjével, így még sem voltam annyira egyedül. De hiszen még is, hisz megszoktam egy közeget, egy ismeretségi kört, és itt a nagyvárosban újra kellett kezdenem. Persze hétvégente ide jártunk fel bulizni, de mégsem volt ugyan az. Elveszettnek éreztem magam, és körülbelül fél évig azt sem tudtam mi merre van. De nagy nehezen beilleszkedtem az itteni darkok és emok körébe, ahol egy-kettőre elterjedt a nevem, és ismertek engem. Aztán egy idő után meguntam és tovább léptem. A régiek társaságát keresve találtam egy maroknyi barátot. Egy narkóst, egy darkot, egy zenészt, egy alkoholistát, és egy legjobb barátot. A dark fiúval nagyon sokáig szoros kapcsolatom volt, néha szexektünk és ennyi. Aztán mikor szétváltak útjaink elfelejtettük egymást, és én ismét beleestem a narkó fogságába ahonnan nem akaródzott kimásznom, míg nem újra együttest akartam alapítani. Sok idő eltelt azóta, hogy elköltöztem a kisvárosból, a barátaimtól, megszakadt a kapcsolat az egyetlen régi barátommal, narkós lettem. Teli szúrtam magam piercingel, és kitetováltattam magam, tágítóm lett. Így hát nem volt nehéz hasonló stílusú embereket találnom egy korrekt bandához, de nem volt elég pénzünk, így hát elkezdtem drogot árulni, és egyre inkább a függőjévé váltam. Aminek következtében ismét mindent elveszítettem, de már nem érdekelt. Új dolgok motiváltak, a pénz és a narkó. Az undorító életnek köszönhetően hamar egy bűnöző társaságba keveredtem, ahol kivettem a piercingjeimet, hátrakötöttem a hajamat, és öltönyben jártam. Rákaptunk a kokainra és a heroinra. Kereskedtünk vele, és kissé megszedtük magunkat. Lett házam, autóm, feleségem. Minden klappolt, mikor egy nap megcsörrent a telefonom és anyám hangja köszöntött engem. Ekkor jött a felismerés, hogy már több mint 5 éve nem láttam a szüleimet, a testvéremet, a barátaimat. Késő volt: anyám elmondta, hogy apám meghalt, a testvérem elköltözött, ő pedig valószínűleg rákos beteg, így hát senkim nem marad, a feleségem és az üzlettársaimon kívül. Összeszorítottam a fogaimat, és könnyes szemmel, hidegen elbúcsúztam az Édesanyámtól, hisz tudtam ő egy erős nő, és ezt alamizsnának vélné, ha utolsó éveiben mindenemet rá áldoznék. Eltelt egy év, és született egy csodaszép kislányom, de nem tudtam örülni, bármennyire is akartam, hiszen a családom és a barátaim nem láthatják. A kislányom születésével egy időben, megkaptam a levelet, hogy édesanyám meghalt, én pedig nem mertem elmenni a temetésére, így hát szégyenemben kiköltöztem az országból, és másutt kerestem megnyugvást. Eléggé tehetős voltam ahhoz, hogy boldogan eléljek még pár évig, de azért elhelyezkedtem mint mérnök, és perfekt megtanultam a nyelvet. De a múlt elől nem lehet menekülni, és felbukkant egy gyerekkori ismerősöm aki fenyegette az életemet, magával a múlttal. Nem veszélyeztethettem a kislányom és a feleségem életét, így hát megöltem őt, és eltemettem. Vér tapadt a kezemhez, nem tehettem mást, meg kellett, hogy haljak. Kötöttem magamra egy életbiztosítást, és végeztem magammal, mindenemet a kislányomra és a feleségemre hagytam, akik teljes életet élhettek, a kislányomból orvos lett, és soha többé nem emésztette a múlt a családomat.
Kitalált sztori

Szünet után

Talán ez a pár hónap amit a blogom elhanyagolásával töltöttem, sok új dolog megértésében segédkezett számomra. Például rám jött az, hogy ilyen idősen halálosan öregnek érzem magamat. De lényegtelen, most nem akarok belefolyni ezekbe a dolgokba. Inkább most vidámabb dolgokról írnék, például: Augusztus óta frontember vagyok, egy együttesben, Saját dj projektbe kezdtem, illetve party sorozat rendezésében Electro Infection Level 1 néven. Kibővült a zene ízlésem, és a hitvilágom. Mondhatni valamilyen szinten megvilágosodtam, és ennek roppantul tudok örülni. És most következzen Egy október végi, november eleji zene "maraton" ahol kedvenc bandám kedvenc számait fogom kiposztolni, magam sem tudom mi okból. Enjoy it.

Nyár...siker^^

és ennyi:D ezt most egy évig nem hallgathatom meg:D

Egy új csillag

Nem is telt még el 24 óra mióta céltalanul bolyongtam valahol a városban két jó barát társaságában, egyszer itt, egyszer ott fűtve az alkohol adta mámortól és az öntudatlanságtól melyet ez kölcsönöz, nem törődve a bajokkal. Önfeledten éreztem magam, egy olyan világot alkottunk magunknak ahol nem fájt semmi, és nem is fájhatott hisz ismeretlen tényező volt ez. Még az sem érdekelt, hogy meg akartak ölni egy buszon... az sem. Nem is olyan rég, talán két hónapja azt hiszem, egy olyan ponthoz ért az életem ahol döntenem kellett! Vagy azt választom, hogy élek és normális ember leszek, vagy azt, hogy züllök és egy idő után meghalok. Én az első opciót választottam. Sajnos emiatt olyan dolgok történtek velem amit nem akartam, elvesztettem a saját lényemet. Nem találtam azt amit mindig is kerestem, nem voltak céljaim, nem voltak álmaim... lebegtem a semmiben, és csendben szenvedtem. Végignéztem ahogy tönkremegy körülöttem minden, és semmit nem tudtam tenni ez ellen, sőt meg se próbáltam változtatni a dolgokon! Úgy voltam vele történjen aminek történnie kell, és az történt. Egészen idáig nem találtam a helyemet a világban, de most ahogy ültem és cigiztem az erkélyablaknál megláttam a rózsát amit még én ültettem, és elkorhadt. Nem volt szívem kiásni a földből és kidobni a kukába ahogyan magammal tettem, reménykedtem benne, hogy új erőre kap és felgyógyul, hogy majd ismét virágba borul mint egykoron és a szobám ismét rózsaillatú lesz. Csak bámultam miközben szívtam a cigarettámat, aztán felfedeztem valamit. Mintha új életre kapott volna a száraz növény, egy bimbót találtam rajta, ami valószínűleg a napokban kihajt majd. Ez ráébresztett valamire. Mi van akkor ha az a rózsa az én lelkem, és mikor döntöttem akkor meghalt ahogyan a lelkem is, és most új reménység ébredt benne... és kivirágzik, felépül csak idő kell neki, és szeretet. Nem tudom hová tart az életem, de jó irányba... ezt érzem

1

Minden legendának van alapja, és valahol el kell kezdődnie. Tudjátok, a hősök köztünk élnek, lehet, hogy nem vesszük észre őket, de nap mint nap megmentenek, reményt adnak az új naphoz, és megóvják álmainkat. Teljesen átlagos embernek hisszük őket, pedig nem azok. Gondoltál már arra, hogy repülsz a felhők felett, vagy egész egyszerűen a semmiből teremtesz elő dolgokat, és azokat életre kelted? Nos bizonyára gyerekkorunkban mindannyian, de ahogy nőttünk, érettebbek lettünk, megfeledkeztünk ezekről a dolgokról, s mára már csak legvadabb álmainkban fordulnak elő. De vannak olyanok akik képesek arra, hogy megtegyék ezeket, sőt még többet is akár hiszitek akár nem. A nevem Atlasz, és én vagyok a világ egyik krónikása aki arra tette fel életét, hogy dokumentálja a hősöket, őrzőket, angyalokat, na és persze a gonoszokat, démonokat is. De még is, van itt egy történet ami különbözik a többitől, és talán ez a történet az ami megváltoztatta a nézetünket a világgal kapcsolatban, és nem azt vontuk le, hogy minden ember romlott és gonosz. Tudjátok amikor egy hős meghal, azonnal születik egy új, és ez így megy a végtelenségekig. De egy hősnek nem olyan könnyű meghalnia, mivel halhatatlan. Csak egy másik "hős" tudja megölni.

GOW

Lord Kratos a kedvenc hősöm, mert egy lepedőben, egy kardala kezében meg egy lánccal megjárta a poklot, Atlantiszt és egy vulkánt is.. továbbá meg legyőzött egy csomó istent*-*

Transformers3 Kritika

El kell mondjam, még sosem csalódtam ekkorát a Transformersben. Vagy mondjam azt, Michael Bay-ben? A TS1 ütős film volt, a második vontatott és unalmas sok akcióval, de a harmadik részre bontakozott ki az, hogy valami sztorija legyen az egésznek és ne az, hogy két ellenséges óriásrobot robot frakció pusztítja egymást különböző városokban. A történet első fele valami kamu holdra szállás ami mellesleg nagyon ötletes és ki volt találva, akkor még éreztem, hogy ez talán jó lesz. Ezzel így nagyjából el is ment egy óra, hogy éreztették azt, hogy talán.. mondom TALÁN jó lesz. A történet másik fele sem volt annyira vészes, kevesebb kínos poén volt benne mint az előző részbe, és kevesebb harc is. Én gyerek korom óta megszállottan gyűjtögetem a különböző Transformers játékokat, képregényeket. Egész egyszerűen lenyűgöz az egész, de az hogy meggyilkolták Rodimus Prime-ot, Megatront és Starscream-et.. abból már nem tudom, hogy lesz negyedik rész is, de Spielberg bácsi, miután Michael Bay közölte, hogy nem lesz több Transformers legalábbis amit ő rendezne, átvette a stafétát, szóval reménykedve várom a 2014-es Transformers4-et.

ez akkor is jó

igen kurvára...és akinek nem tetszik az szopja ki magát:O

It's today

jaaaa...melózok



Trent Reznornak és a Nine inch Nails-nek köszönhetően vagyok ma ilyen.

nemtudok címet

Elhanyagolom a blogomat de senkit nem érdekel szerintem.
Most úgy döntöttem írok ide pár sort, hogy tudjátok még életben vagyok.
Szóval egyre inkább rájövök, hogy nem szeretek felnőtt lenni x:D
Annyira örülök, hogy nem dolgozhattam ebben a hónapban, ugyan is a főnököm felhívott, hogy Július elsején kezdek reggel 8 órakor(jupijájé...) Szóval erre a hónapra buktam a fizetést, de sebaj! Jövő hónapban megkapom a 80ezremet ami nem sok pénz, de több a semminél. Szomorú hír viszont, hogy a laptopok ára felment, és az amit múlt hónapban kinéztem magamnak 120.000 forintért most 180.000, de nem baj! Gyúrok rá.
Nyitottam egy új számlát, csak azért mert tudok saját fényképes bakkártyát készíteni(Ankhos lesz) és lassan eljutok arra a szintre, hogy nem lesz szabadidőm az olyan dolgokra amiket szeretek csinálni, helyette olyan dolgokkal kell foglalkoznom amit imádok csinálni. Akarok venni egy Androidos telefont, de nem tudom milyet. A Sony Ericson ARC-on gondolkodtam, de lebeszéltek róla, úgy hogy nincsen tippem. Lehetséges, hogy az új kétmagos LG-t veszem meg(háááá) szóval arra is gyúrhatok. Jövőhét csütörtöktől pedig már melózom.
Szomorú az a tény, hogy akikben megbízol azok átvernek. A sztori az, hogy van egy forma akinek eladtam egy hajvasalót és egy csillagászati távcsövet. Nos 2 hetet kellett várnom, hogy a hajvasaló árának a háromnegyedét megkapjam, és még mai napig sem kaptam meg a többit, persze halogatással, hogy jajj majd ekkor és ekkor hozom. Természetesen még ő van felháborodva, hogy mit képzelek én magamról, hogy nem tartozik ő nekem semmivel. Teszem hozzá a távcsövet három éve 120 ezer forintért vettem, és most körülbelül 80 ezret érne. De én türelmes vagyok, és megállapodtam vele, hogy mivel az illető elég gyakran látogatja Angliát, így onnan beszerez nekem bizonyos dolgokat, cserébe "ingyen" megkapja a távcsövet. Nos ezidáig nem történt meg. De öröm az ürömben, hogy elszedtem a "legjobb" barátjától a NewRockját amit természetesen kér vissza, én pedig készségesen vissza adom neki akkor amikor megkapom a cuccaimat.
Tehát küldetés teljesítve

Toreador Chronicles 2

Folytatás

Hát igen, a helyzetem nem volt túl rózsás, nem tudtam mi ez az egész, hogy kerültem abba a temetőbe, és mi célból. Ki vitt oda, de persze mostanra már megvilágosodtak a dolgok előttem. Természetesen tudok mindent, azzal az éjszakával és az azelőtti egy évvel kapcsolatban mindent. Bár ne tudnék. Annyira fáj még belegondolni is. Emlékszem, hogy az elején mennyire esetlen voltam, de ez általában minden újszülöttel előfordul. Nem vallanám magam különlegesnek, csupán annyiban, hogy engem soha senki nem tanított meg a kezembe adott puskával lőni, vagy a tollal írni. Csak a kezembe adták, és azt mondták: Használd! Mindenre magamnak kellett rájönnöm. Valamiért mára, teljesen kiüresedtem. Nincs meg már bennem az ami egykoron, nincsen már meg bennem az a fajta üresség amely akkor volt mikor öngyilkos lettem, és ami utána egy pár évig övezett. De rájöttem, ahogy idősebb leszek, annál többet tudok az egészről, és annál jobban tudom használni a puskát meg a tollat. De nem szeretnék elszakadni a történettől, majd természetesen még párszor kitérek a mostani nézeteimre, de nem azért vannak itt, mert kíváncsiak a mostani világra, hisz abban élnek. Hanem azért mert kíváncsiak arra az énemre ami egykoron voltam, hisz ha nem... akkor minden bizonnyal nem olvasnák eme sorokat. Ne feledjék: Imádom magukat!
Szóval ott tartottam, hogy elaludtam! Neszre ébredtem, és a "kitűnő" időérzékemnek köszönhetően besaccoltam, hogy nagyjából naplemente után lehet, mikor még ugyan a városban hemzsegnek az utcák, de már érezhető az este lágy szellőinek érintése. Sajnos idelent a csatornában nem érezhetem, pedig bele akarok szimatolni, de most jobban aggaszt a nesz. Lehetséges, hogy egy egyszerű csatornapatkány szórakozik velem, és eliszkol előlem, majd vissza sompolyog? Elég sok bátorság kellett, mire sikerült kinyögnöm valamit!
-Ki jár itt?-először csak halkan!-Ki jár itt?-egyre erőteljesebben.
-Senkiiii!-sípoló nevetés- csak én!- szólalt meg egy eltorzult, rekedtes hang.
-Ki az az én?-kérdeztem rettegve!
-Hát én? Ha te nem tudod, hogy én ki vagyok, és én nem tudom, hogy te ki vagy, akkor én honnan tudjam, hogy én te vagyok amikor én nem vagyok te és te nem vagy én?-válaszolt ily cifrán az előző kísérteties hang-
-Ezt...nem értem!- nyögtem ki!
-Ez így nem fog menni, inkább odamegyek? De ígérd meg, hogy nem sikítasz, különben elmetszem a torkodat! Nem szeretem ha valaki sikít, mert fáj tőle szegény fülem-ismét a sípoló nevetés, és krákogás hozzá-
-Jó megígérem!-suttogtam-
Az a látvány amit akkor láttam, nem volt semmilyen más borzadályhoz fogható addigi életem során, persze azóta láttam már durvábbat is, de akkor azzal a felfogásommal hihetetlenül megrémültem az elém álló torz alaktól. Ez a teremtés, nagyjából 2 méter lehetett valamikor, de most csak egy négykézláb járó, kopasz, deformált koponyájú, förmedvény arcú, hosszú lógó fülű karmos szürke bőrű szörnyeteg volt. A rémület elült az arcomon, de nem sikoltottam, hiszen ki tudja, egy ilyen őrült aki ezt művelte a testével, nem valószínű, hogy blöfföl. A szaga annyira erős volt számomra, hogy be kellett fognom az orromat, melyet nem igazán tudtam leplezni, de úgy látszott nem különösen érdekelte.
-Csak a formalitás kedvéért, rázzunk kezet!-szólalt meg szokásos sípoló hangján-
-Őőő.. muszáj?-kérdeztem
-Természetesen nem muszáj, de segítenem sem muszáj rajtad-nevetett
-Miféle segítségről beszél maga? Hogy hogyan kell a csatornában élni, és hogyan lehet így kinézni?-Kérdeztem gúnyosan.
-Hálával tartozol nekem Johnatan Flint!-És felnevetett olyan hangerővel mint még eddig soha
-Honnan tudja a nevemet? Ismer engem?-Kérdeztem elkerekedett szemekkel
-Csupán az életedet mentem meg újra!-köhécselt
-És a magáéval mi lesz? Nem tűnik túl egészségesnek, mint valami oszló hulla!-mondtam szánakozva, és a tekitntetemből a segítség nyújtás sugárzott!
-Oszló az nem vagyok, de hulla igen, akárcsak te!-mondta
-Értem, szóval mi zombik vagyunk? Ez persze mindent megmagyaráz. Szóval maga a zombi megmentette az én életemet, hogy zombi legyen belőlem. Mindezt a csatornából. Érdekes elgondolás, de mi lenne ha szépen hagyna elmenni, és inkább máshol zombiskodna?-És ezzel a mondattal, minden empátia elszállt belőlem amit eziránt a valami iránt éreztem, nagy nehezen feltápászkodtam, leporoltam magam és elindultam egy irányba. Gondoltam egy 20 méter után megtalálom a csatornafedelet amelybe beleugrottam, és megtaláltam ideglenes alvóhelyemet, de érdekes mód sehol nem láttam egyetlen egy fedelet sem.
-Most meg hová mész Johnny?-kérdezte a rekedt hangú figura a hátam mögött
-Nem tudom, elsősorban megkeresem a kijáratot! Aztán meg valamit csak kitalálok, nincs már hová mennem.-Válaszoltam hangomban szomorúsággal.
-Jó sétát, én inkább futnék, mivel 50km-es körzetben nem találsz semmiféle csatornafedelet.-röhögött
-Az lehetetlen, három percet futottam reggel, és megtaláltam ezt a helyet!-válaszoltam
-Az alvóhelyemet-köhécselt
-Elnézést! Nem tudtam, hogy az öné, de nem is zavarok tovább... maga teljesen őrült... még, hogy 50kilómétert tettem meg 3 perc alatt futva.-motyogtam
-Most őrültnek nézel Johnny? Rendben van keresd csak a kijáratot, de ha nem találod akkor velem kell jönnöd!-röhögött ismét.
-Már miért kéne?-kérdeztem.
-Talán azért mert odafent az összes élőhalott téged keres, és ha elkapnak akkor nagy bajban leszel!-köhögött
-Ugye nem akar előállni megint ezzel a zombi históriával, úgysem hiszem el!-most már én nevettem!
-Miféle zombik? Szó nem volt itt zombiról, az élőhalottak ebben a fogalomban azt takarják, hogy vámpírok.-mondta kissé lenéző hangon, már amennyire egy magaféle csatornatöltelék le tud nézni valakit.
-Áhh értem, szóval Drakuláék keresnek engem odafenn?-ráztam meg a fejem.
-Nem érted.... nézd hallgass végig!-kérlelt!
-Végül is... az én időm mint a tenger, nem sietek sehová, és hátrafordultam, hogy megpróbáljak a szemébe nézni, ebben a sötétben.
-A vámpírok már több évezrede a világunkon vannak, a hiedelem úgy tartja, hogy az első vámpír Káin volt, és mindenki.. te is én is az ő leszármazottai vagyunk. Legalább is az ő vérének egy apró része terjed bennünk, ami miatt vámpírok vagyunk. Nos Káin két gyermeket nemzett, akik további gyermekeket nemzettek, és ők voltak a vámpírok Ősatyái, a különböző klánok, vagy úgymond vámpír fajták képviselői! A vámpírok istenként éltek az emberek között, és ezt Káin nem akarta, így hát mindet megátkozta valamivel, melyek az utódokon ütöttek ki. Például én egy Nosferatu vagyok! Tudtad, hogy valaha az ősatyánk gyönyörűséges férfi volt, aztán az átok miatt ilyen lett mint én. Én magam is elég csinos voltam annak idején..de az meg már több mint 100 éve volt. Na szóval ez az elismert, úgymond vallási tény. De erről majd később. Na szóval az ősatyák Káin kérésére létrehozták a Maszkabált aminek a feladata az, hogy fátylat vonjon az emberek és a vámpírok közé. Persze nem mindenki értett egyet az Ősatyákkal, és elkezdődött egy hatalmas harc ami mai napig is tart, ezt úgy hívjuk Dzsihád! Szóval a vámpír társadalom három rétegre szakadt: Ott voltak a rend és a fátyol őrzői a Kamarilla, a függetlenséget fogadott Anarchok, és a Maszkabál ellen dolgozó Sabbath, amely teljesen kaotikus. A te nemződ egy Toreador, egy művész vámpír volt, és eléggé elismert a társadalmunkban. Te a Kamarillához tartozol, és mivel törvénytelenül hozott a világra téged, ezért téged keres az egész pereputty, hogy elpusztítsanak téged és az atyádat. Na meg persze a Sabbath is, hisz iszonyatosan örülnek az új tagoknak akik túlélték az átváltozás fájdalmait. Nos igen: Előtted a választás joga: Felmész, hogy elkapjanak, és a Herceg elé hurcoljanak, aztán talán kegyelmet adjon neked, vagy beállsz egy hentesek és barbárokkal teli aranyos kis gonosz ligába, hogy embereket pusztíts szórakozásból.
-Maga teljesen őrült!-hátat fordítottam és elindultam előre!
-Várj-zihált mögöttem-Oka van annak, hogy még élsz... felvágtad az ereidet, és egy mauzóleumban ébredtél! Gondolkodj már el ezen, és csak utána vádaskodj. Különben is... mivel tudnád megmagyarázni a gyorsaságot, a látásodat, és az erődet?-Köhögött
-Nem tudom, én már semmit nem értek!
-Akkor válassz, merre mész? Fel vagy maradsz amíg a fejvadászok megérkeznek, és visznek a Sabbathba?-Kérdezte
-Fel!-válaszoltam!
-Helyes válasz!-s' ahogyan ezt kimondta a fal amely mellett álltam ketté vált, és egy hatalmas csigalépcső tárult fel előttem.
-Arra tessék-mondta, és meglökött.
Ahogyan haladtam felfelé a lépcsőn, elgondolkodtam, hogy vajon mi történt, hogy idáig jutottam? Miért pont én? Miért pont engem? De mielőtt befejezhettem volna a monológomat egy ajtó előtt álltam.
-Naaa, mi lesz? Kopogtatsz még ma?-Kérdezte az ocsmányság.
-Persze-nyögtem oda, és kopogtattam az ajtón.
-Ki az?-Kérdezte egy erőteljes hang
-Őőő izéé... hát- nem tudtam mit mondani.
-őőő izéé...hát, nem ismerek semmiféle őőő izéé hátot!-válaszolta az erőteljes hang bunkón.
-Ne szórakozzál már Jacob, erre most nem érünk rá, amúgy is vendéget hoztam, a herceghez!-szólt a szörnyeteg.
-A herceg kérte?-kérdezte Jacob.
-Igen ő, de siess már, nem akarod megvárakoztatni a Herceget gondolom...röhögött ismét a szokásosan.
-Nem!-és ezzel kicsapódott az ajtó előttem pedig egy hatalmas hústorony állt aki a Jacob névre hallgatott, feje kopaszra borotválva, fekete öltönyben és napszemüvegben.
-Arra tessék az úrnak, abba a szobába- és mutatott egy szépen megmunkált íves ajtóra Jacob.
-Értem, köszönöm!-válaszoltam, és elindultam az ajtó felé.
-Aztán sok szerencsét kölyök, szükséged lesz rá odabenn.-röhögött Jacob.
-Köszönöm-és nyeltem egy nagyot.
A kísérőm kopogtatott az ajtón, majd egy kellemes, lágy hang szólt ki-Igen tessék?
-Csak előtted-szólt a Nosferatu.
Benyitottam az ajtón, és el kell mondjam lenyűgöző látvány volt. Cédrus illat és langyos levegő terjedt a szobában, a falak barnára tapétázva, könyvespolcok mindenütt, és egy hatalmas tölgyfa íróasztal melynek a velem szemben lévő oldalán egy elegáns ruhába öltözött úriember ült.
-Áhh, Guten Abend, már vártam magára Johnatan, kérem foglaljon helyet!-és mutatott az íróasztal másik végén lévő tölgyfa székre.-Lawrence most már elmehet, kint Jacobtól megkapja a jutalmát amiért előkerítette fiatal barátunkat, aztán pedig majd keresni fogjuk, tudja hogyan megy ez.
-Igen méltóságos uram-hajolt meg Lawrence, amennyire ő megtudott hajolni, és kisétált az ajtón.-Aztán sok szerencsét, és Viszlát.
Kicsit feszélyezve éreztem magam, mikor Lawrence távozott a szobából, mivel a Német úr valamiféle aktát lapozgatott, és néha bólintott. Ha meg kéne saccolnom a korát, nagyjából 30 éves, de egészen jól tartja magát, és eléggé kimért a modora is. Tíz perc elteltével lehelyezte az aktát az asztalra, és elmosolyodott.
-Szóval, Johnatan.... magának nem kell bemutatkoznia, éppen most tudtam meg magáról mindent, amelyet az informátorok gyűjtöttek be az eltűnését követően. De én azért bemutatkoznék, Dr. Hans der Vogernung vagyok. Remélhetőleg nem okoz magának túl nagy problémát a nevem megjegyzése, nem túl bonyolult. Szóval ennek a városnak én vagyok az ostorozója. Én vagyok a második vámpír a városban, a herceg jobbkeze. Tudok mindent amit a herceg tud, és én intézem a piszkosabb munkákat, továbbá pedig a herceg személyi testőre vagyok. Tudja Johnatan, nem igazán számítottunk magára. Még egy éhes szájjal többet kell ellátnunk minden éjszaka, és azért lássuk be, nem éppen egy sétagalopp, hiszen a Sabbath elleni harc során rengetegszer kell vért pótolni, maga pedig mivel még újszülött, ezért szüksége van a vérre. És...
-De, én nem is...-nem tudtam végigmondani amit szerettem volna, mert ebben a pillanatban nem igazán tudtam beszélni, és az égő fájdalommal voltam elfoglalva amely a testemen hatol át, és ahogyan érzem a bőröm ég.
-Tudja, ez egy egyszerű trükk, a Taumaturgia! A vámpírok tűzvarázslata amelyet, csak az én büszke klánom képes uralni, és tudja... nem igazán szeretem ha a szavamba vágnak.-Mondta higgadtsággal.-Most pedig folytatnám ha nem bánja.-és éreztem ahogy a testem lehűl, és regenerálja magát.Szóval ott tartottam, hogy nem kell még egy éhes száj. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem maga akarta azt, hogy vámpír legyen, hanem egy igen elismert művészünk véletlen botlása. De... ez minket nem érdekel. Nem adott különösebb okot arra, hogy életben tartsuk nemlétét, így kivégzésre javaslom a hercegnél. Távozhat, azon az ajtón!-És mutatott egy még hatalmasabb, még díszesebb ajtóra mint az övé.
Szavai ólomsúlyként nehezedtek rám, és félelmet ébresztett bennem. De ha már úgy is mindegy, akkor miért ne élvezhetném ki életem utolsó perceit?Ahogyan sétáltam az ajtó kitárult előttem, én pedig szembe találtam magamat a Herceggel...

Toreador Chronicles

1.Rész
Minden végnek van egy kezdete, aminek nem mindig Happy End a vége!

Nos nem is tudom, hogyan fogjak neki, talán ha végigvesszük elejétől a végéig, akkor talán megvilágítást nyerhetnek az egészre. Nem különösebben értem, hogy miért és hogyan, de a történetem eléggé elvont és érdekes is egyben. Ide s' tova 16 éve kezdődött az egész mikor betöltöttem a huszadik évemet. Nem abba a generációba tartozom aki Brian Warneren vagy, Trent Reznoron nőtt fel. Valahol Los Angelesben születtem, még 1975-ben. Átlagos gyermek voltam. Volt szerető családom, és volt egy bátyám. Az élettől mindent megkaptam amire szükségem volt, míg nem 16 éves nem lettem. Addig nem szűkölködtem semmiben, de akkor elvesztettem édesapámat, rá egy évre pedig édesanyámat. A bátyám pedig autóbalesetben halt meg. Egyedül maradtam a nagy világban, és hát igen... érdekes volt a 90-es évek vége felé egyedül. Nem volt semmim, a rajzaimból tartottam fel önmagamat, egy apró kis garzonlakásban. Aztán mikor ez is befuccsolt, nem maradt már más választásom, végezni akartam magammal. Az eseményt pont a huszadik születésnapomra tűztem ki, hiszen eléggé ironikus, és nevetséges, hogy egy ember pont a születésnapján távozik az élettől. Beültem egy forró kádba, megittam egy jó üveg bort, amit a lakbéremből vettem, amennyit persze össze tudtam szedni. Szó mi szó megadtam a módját. Szóval pengét ragadtam, és felvágtam a csuklómat. A világ kezdett elsötétülni köröttem, de boldog voltam. El akartam veszíteni mindent, és most végre sikerült.
Aztán valami érdekes dolog történt, hallottam az üveg csörömpölését, és éreztem magam alatt a nedves talajt. Felriadtam! Körülöttem a sötétség, föld szag, és síri csend. -A pokolban vagyok?-Kérdeztem magamtól, de természetesen nem jött válasz. Rettentően furán éreztem magam, fájlaltam a kezemet, de mikor meg érintettem, nem éreztem a vágás nyomát. Elkezdtem tapogatózni a sötétben, és többször is végigjártam a kirajzolódó kocka alakú valamit amibe bezártak. Furcsa de nem ilyennek képzeltem a túlvilágot, itt valahogy minden más. Elvesztegettem egy órát, de nem találtam kijáratot, így már biztos voltam benne, hogy ez nem más mint a pokol, és az emberi életemben elkövetett bűneimért ide kerültem. De vajon mi lehet a büntetésem ezen a sötét helyen kívül? A pokoli éhség amit érzek magamban? Az istenhez fohászkodtam, hogy adjon támpontot, de semmi nem történt. Aztán beültem egy sarokba, és gondolkodni kezdtem. Becsuktam a szememet, és éreztem azt, hogy a levegő valahol beáramlik, csukott szemmel talán többre megyek! A földön kúsztam amíg a kezembe nem akadt valami szőrös állat szerűség, amiről kiderült, hogy nem más mint egy patkány. Érdekes és bizarr érzés volt a kezemben tartani egy csatorna patkányt, éhséget éreztem, de nem a húsára. Sokkal inkább a vér gondolata inspirálta tettemre amit elkövettem, a vér amelyet magamból ontottam ki és az éhségtől már megőrültem. Így hát erősen megszorítottam a patkányt, és átharaptam. Leírhatatlan érzés volt az amikor a forró vére lecsúszott a nyelőcsövemen, gusztustalan és egyben kellemes. De ez nekem nem volt elég, akartam még... többet. De visszatértem ahhoz, hogy megkeresem a helyet ahonnan a levegő áramlását érzem. De mikor kinyitottam a szememet, a hely ahol voltam, új értelmet nyert. Nedves föld, és téglafal körülöttem, na meg egy tető. sötét volt... korom sötét, de én még is láttam a körülöttem lévő világot. Így könnyebb volt megtalálni a kijáratot amit kerestem. Kitártam az ajtót, és amit ott láttam elképesztő volt. Nem más volt ez mint egy temető, de a szobrok megelevenedtek előttem és a világ új értelmet nyert. Aztán hátra néztem, és rájöttem: Nem volt más az ahol fogságban voltam, mint egy mauzóleum. Nem tudtam eldönteni, hogy én eleven húsvér ember vagyok e, vagy kísértet. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyi időt töltöttem el odabent, de egy érdekes dolgot észrevettem magamon! Tisztának éreztem magam, mintha most léptem volna ki a fürdőkádból. A vállig érő egyenletes hajam tapintása selymes volt, és bőröm sima mint a selyem. De az éhség még most is gyötört, így hát nem érdekelt, elhatároztam, hogy kísértet vagyok és úgy sem számít. Elindultam, és gondolkodtam: Ha ez egy temető és éjszaka van, biztos lennie kell egy temetőcsősznek is valahol a közelben, akit mondjuk leüthetek, kiszívhatom a vérét és ellophatom a ruháit, mivel talpig meztelen vagyok. Ahogyan sétáltam a sírok között, figyelmes lettem valamire. A szüleim és a testvérem sírjára! Ez valami vicc? Zokogni tudtam volna, de mégsem tettem, inkább hátat fordítottam az egésznek, és elindultam. Nagyjából egy fél óra után szembe találtam magamat a temetőcsősszel és a kutyáival. Most őszintén, maguk hogyan reagáltak volna egy talpig meztelen férfiúra, aki éjszaka a temetőben flangál. Elintéztem az állatokat, és kihörpintettem a vérüket. Nem őrjöngtem már annyira a vér után, de még szükségem volt a temetőcsősz ruháira, így leütöttem, és levetkőztettem. Majd magamra öltöttem a ruháit, és nekivágtam az éjszakának. Nem gondoltam magamat valami elegánsnak egy tornacipőben, egy fekete szakadozó farmerben, és egy kék ingben, de megteszi amíg nem találok valami váltás ruhát. Elhatároztam, hogy hazamegyek, és otthon átöltözök, aztán elfelejtem ezt az egészet és tudomást sem veszek róla. Jól ismertem az utat hazáig, hisz volt hogy egy nap többször is megtettem az utat a temetőtől, egészen a bérházakig. Hajnal három lehetett, és október, én pedig nem fáztam abban a vékony kis ruhában amit a temetőcsősztől vettem el, no de ki is fázna még ilyenkor Los Angelesben? Fél óra telhetett el, mire elértem a bérházakig, amelyeket addigra teljesen elpusztított valami tűz.
A bérházak leégett romjainál hajléktalanok guberáltak, és ha találtak valami érdekeset, felmutatták, aztán pedig elrakták. Nem voltam rest megszólítani egyet.
-Jó estét uram! Tudna nekem segíteni?-Kérdeztem a csövestől
-Há' az attó függ ho' mibe selyemfiú? Tán buzi vagyol'?-Vágta hozzám, a kevésbé józan hajléktalan férfi.
A kérdését válaszra sem méltattam, de most muszáj volt vele beszélnem.
-Tulajdonképpen az érdekelne, hogy mi történt itt, és voltaképpen hányadika és milyen hónap van?
-Eeehj ecsém' hát te aztán nagyon kiüthetted magadat ehj, te drogozol? Mer' nem tűnöl ám olyan arcnak, eztet a haverom is megmonhassa' aki meg azé' mán egy ideje drogzik' e- válaszolta- No de lássad má' kive van dógod. Kutya jó arc, Kutya segít neked, de Kutyának is segítesz cserébe.
-És mit kér Kutya, azért, hogy segítsen?-Kérdeztem.
-Hát pézt' mi mást? Ke a péz' borra meeeeg cigire. Mennyit ér meg az neked, hogy Kutya emondja, mit tud?
Belenyúltam a nadrágzsebembe, és találtam belegyűrve papírpénzt, meg egy doboz cigarettát. Kivettem, és a csöves kezébe nyomtam!
-Ennyit!-Válaszoltam.
-Óhh, lássuk csak, há' mi van itten? Aszongya' 2-5-15-20-25 25 dollár! 25 dolláré segítek, de amúgy meg a lapok is megírták eztet, úgyho' nem értem mié Kutyátó kérded.-Válaszolta, miközben bámulta a pénzt amelyet a kezébe nyomtam.
-Akkor kérem segítsen!-szóltam, kicsit sürgetve.
-Na várjá má' had szedjem össze a gondolataimat!-mormogta- Szóva' az úgy vót' hogy vót' itten valami homokos forma, aki úgygondóta végetvetik a homokos kis életének' oszt megöngyikóta magát a forróvízbe, aztán aztat efelejtette, ho' a gázhelytet bekapcsóva hagyta, oszt fegyúladt a hely' az emberek persze kimenekűtek, de a tűzótók nem nagyon tudták elótani a tüzet. Egy héjten keresztű ez ment az újságokbane.-Válaszolta!
-Egy héten keresztül? És most milyen hónap van, és milyen nap?-Kérdeztem feszülten.
-Áóóó há' még eztet is megkérdezije' há' Október 20.-a va' kérem alásan a jáóurat, na de mostan kotródjá innen, kis buzsi, mer' van ám Kutyának jobb dóga is mint veled, foglakozni.-Nyögte oda bunkón.
-Például guberálni-mormogtam- és ezzel elsétáltam a helyszínről.
Csodás a helyzetem! Kísértet nem vagyok, de ember sem! a hely ahol laktam porig égett, és minden pénzemet, egy Kutya nevű csövesnek adtam... csodálatos! Akkor alszok az utcán, nincs más választásom. Most már a "vagyonom" is odaveszett, én meg úgy nézek ki mint egy jól ápolt fiatal hajléktalan. Továbbá meg több mint két hete öngyilkos lettem, szóval minden tökéletes. De mit keresek én még itt? Talán valakinek terve van velem? Ahogyan magamban morfondíroztam szembe találtam magamat egy kirakattal, ahol egy gyönyörű öltöny volt amiről eddig csak álmodtam. De hát mi veszteni valóm lehet? Elvisz a rendőrség, és bezár a börtönbe? Úgysincsen már értelme semminek... jajj megint az éhség kerülget. Talán a dühtől, talán a magánytól, talán az éhségtől betörtem a kirakatüveget és féltéglával, és elloptam az öltönyt, hogy legalább nézzek már ki valahogy, mikor elvisznek a rendőrök. Szépen magamra húztam, megkötöttem a nyakkendőt, és belemutattam az arcomat a kamerába. Majd leültem, és gondolkodtam.
Mi történhetett velem? Miért vagyok én itt egyáltalán? Miért nem haltam meg? Mi ez az egész?. Ahogyan ültem, eleredtek a könnyeim, és félve vettem észre, hogy vért könnyezek. Mi ez? Mi ez már megint? Hamarosan feljön a nap, és akkor a rendőrök csak meg érkeznek, de gél órával a kirakatüveg betörése után sem történt semmi. Így hát felálltam, és sétáltam tovább a végtelenbe, álmok és célok nélkül! A nap hamarosan felkel, és én pedig eltölthetek egy teljes napot ebben a szégyenben! Érdekes mód egyre fáradtabb vagyok, talán a sírástól, talán az éjszaka gyötrelmeitől, de érzem, hogy a szemeim leragadnak. Lefekszem egy padra, de átgondolva, ez nappal nem lenne biztonságos, és valami belső hang is azt súgja, hogy ne tegyem. De akkor hová menjek? Valami olyan helyre kéne, ahol nem látnak az emberek, ahol nem figyelnek, Egy sötét zugba, a temetőben tökéletes volt... miért nem maradtam ott? Miért nem vártam a halálomat. Körbefürkésztem, hogy vajon mi alkalmas arra, hogy elbújjak. Jobb híján találtam egy csatornafedelet. De ahhoz is erő kell, hogy felfeszegessem, így hát fogtam egy nagyobb fadarabot, és megpróbáltam azzal, de időközben eltört. Végső elkeseredésemben a kezemmel próbáltam kinyitni, de láttam, hogy halott ügy. És mit ad isten mit nem? Mintha csak a kupakot csavarnám le egy üvegről, szinte feltéptem a csatorna fedelét, és tőlem 10 méterre eldobtam. Erre egy normális ember nem képes, ismételten pánikba estem, de ha már egyszer csak fel tudtam tépni egy csatorna tetejét, miért ne másszak le? Maximum sétálok egy kicsit és lefekszem egy nyugodtabb részre, ahol kipihenem magamat és mikor felkelek keresek pénzt amiből vehetek magamnak ételt. Mikor beugrottam a csatornába, a nap első sugarai pont rávetődtek a hátamra, és iszonyú fájdalmat éreztem, aztán mint valami őrült elkezdtem futni egyenesen előre, nem is figyelve, hogy merre megyek, míg nem zsákutcába értem, ahol nem volt csatornafedél, és ott összeestem.

Mesék A Neten :O

Találtam egy epic oldalt
Csak ajánlani tudom! Van rajta minden: Family Guy, South Park, Kertvárosi Gettó, Rocko modern élete, Ren és Stimpy... minden:D Még animék és filmek is. Egy kattintást azért megér:O

Az órakészítő diák meséje

Az úr, Mc'Arthur végignézte a várost
De nem találta amit keresett
De lát egy kereskedést a szmogon, túl ahol friss tengeri levegő fúj.
Úgy érzi jó fogás, mert érzi ott vagyok.

Én a tanítványa voltam, órákat készítettünk.
De ő fösvény volt, és minden pénzt eltett.
Ő vett egy óra készítő gépet, és jobbat csinált nálam.

De én az a fajta ember vagyok, aki hason csúszva imádkozik.
Aztán sikerült boltot nyitnom.
Elátkoztam őt, és hagytam, hogy ünnepelje a sikereit

De most Mc'Arthur rossz szemmel néz rám,
Ő rég látott engem, sőt már nem is emlékszik rám.
Ezért én belopóztam a műhelyébe,
De az ablak zárva volt.

Nem vagyok tolvaj, sem pedig vandál.
Az öregnek szenvednie kell, de szerettem volna valamit:
Éreztetni akartam, hogy tudja én voltam,
És mivel tudom, hogy az órái a legfontosabbak...

Ültem a műhelyében, és erősen gondolkodtam.
Aztán hirtelen eszembe jutott, néztem és mosolyogtam.
Rájöttem, hogy tegyem tönkre stílusosan.

Azt mondta, hogy az óramű nagy dolog,
De ha nem pontos akkor megsérül a szíve.
Ha az óra késik, akkor az emberek nem tudják a pontos időt.
És ha egy úriember késik akkor az sértés.
Ez az amiben kárt lehet tenni.

Bár nem vagyok gép, de tudok dolgozni, és tudok választani.
A régi idők emlékére kézzel dolgozom, azzal bizonyítok.
Szóval maradtam éjszaka, s köröttem fogaskerekek, rugók és csavarok
És nem álltam meg!

Én átállítottam az órát, hogy ne csipogjon,
És ez már kész bűntett.
De az óra a legtökéletesebb találmány, mindig tudja az időt.
De az óra rossz volt, ezért öngyilkos lett.

Most Mr. Mc'Arthur keze véres.
Elítélte a bíróság, mert megölt egy embert.
De ő biztosan tudja már, ki volt az aki a vesztét akarta.

Az egészet kidolgoztam, mint az óramű

mert csak

Egyébként észrevettétek, hogy általában olyan emberek váltanak meg minket akikre nem is számítunk?

bjudiful pipöl

Soha nem voltam a "megmondom a frankót mer' kemény gyerek vagyok és élet tapasztalt"-blogolás híve. Egyszerűen vannak olyan dolgok és elvek amelyek konkrétan ellenem szólnak, és nem értek velük egyet, vagy egyszerűen idegesítenek. A következő postom az utóbbiról szól majd. Nos legyen az egyszerűség kedvéért két lány: Ágnes és Katalin(megjegyzés:nem ismerek vagy ha ismerek is nem az adott személyekről szól). Tudni kell Ágnesről, hogy igazából a kora ellenére semmit nem tud az életről, és nincsenek meglátásai azzal kapcsolatban, így még nagyon párkapcsolata sem igazán volt. Katalin pedig egy olyan lány aki már nagyon sok helyet megjárt, volt pár barátja, és kora ellenére többet tud az életről mint Ágnes aki jóval idősebb nála(Katalin nem feltétlenül kurva, csak már eljutott arra a szintre amikor keresi a párját, akivel hosszútávra tervez. Ők ketten nagyon jó barátnők a különbségek ellenére is(ami egyébként nagyon szép dolog). Tudni kell még Ágnesről, hogy alapvetően nagyon erőszakos teremtés, és akit csak tud szidalmaz, miszerint ő jobban ért az élethez. Nos Katalin talál magának egy fiút aki nem éppen partyba járós hanem alapvetően egy otthon ülős, csendes visszahúzódó forma aki jobban értékeli azt, hogy sétálnak, meg találkoznak a haverokkal, mint a partyzást és az Ágnessel való összetűzéseket(aki folyamatosan bántja). Ágnesnek nem tetszik a fiú, mert Katalint teljesen eltereli a "bulizástól", és a lány inkább kezd átszokni a fiúra. Ágnes, Katalint is győzködi arról, hogy hagyja el a barátját, majd mikor Katalin nem bírja tovább, Ágnes hirtelen rákezd arra, hogy:Jajj most miért? Pedig annyira összeilletek, de ha szakítani akarsz vele én támogatom, amúgy se olyan ember akivel sokáig el lehetne lenni. Katalin emiatt kidobja a barátját, majd később rájön, hogy szereti és ostoba volt, hogy másokra hallgatott, és nem a szívére. Ágnes pedig jön a megszokott: Hát én mondtam neked, hogy ne dobd ki, nem érte meg látod, te vagy a hülye, na mindegy akkor majd megyünk pasizni, szöveggel.
És manapság ezek a barátok! Gratulálok(Y)

Dorian Gray

-A kéjben nincsen semmi szégyellni való, az ember boldog akar lenni, de a világ jónak akarja látni. Ám aki jó, ritkán boldog, de aki boldog az mindig jó....Ön jó akar lenni, nem de, Mr.Gray?..És boldog.
-Nem kell fizetni, az ilyenfajta dolgokért?-És Dorian szeme megakadt az örömlányon ki épp a munkáját végezte.
-Nem kerülnek sokba....
-Amire én céloztam az a hatás amit az ilyesmi...gyakorol.
-Mire?
-Nos...az ember lelkére.
-Aaz ember lelkééére?Ez a templomom-és lehúzza a pálinkát-t. Ezennel ezzel a pálinkával az ördög oltárára helyezem a lelkemet.
-Nincsen nála ékesebben szóló filozófus ám badarságokat hord össze. Gyere most mennünk kell, be kell fejeznem a festményt!
-Még nem itta meg az italát, pingálja csak ki a hátterét, hamarosan megyünk.
-Hmhm... vár az arcképed Dorian!
-Talán beszélhetne vele-és mutatott egy vörös hajú nőre aki egy idősebb úr jobbján volt.
-óóóh én nem voltam tisztában vele, hogy...
-Ne tétovázzon!
-Nem is tudom, hogy kezdjem...
-Irigylem magát!
-Engem?
-Bármi lehetséges a számára, mert megvan magában ami fontos:Ifjúság, és szépség!
-Elszalasztotta-s mutatott hátra ahol a nő éppen kisétált az ajtón.
-Ő nyilván a férje volt.-nyelt egy nagyot Dorian
-Igen bizonyára.A józan ész gyilkos hatással van az emberre egy pillanatot sem szabad elszalasztani, az élet egy pillanat, semmi sincs utána.. így aztán égnie kell...mindig, a leghevesebben.

Mindenkinek csak ajánlani tudom. Engem különösen megfogott, hiszen nagyon hiú vagyok, és kimondottan örülnék ha a lelkemért cserébe örök fiatalságot nyernék, és szépséget. Elgondolkodtató film, bár sok dologra nem könnyű rájönni, de hát az ördög is a részletekben rejlik.

Mert köztünk élnek

A trollok itt élnek köztünk :O nem kellett volna elkezdenem nézni szar troll comicot mert azóta a "trollface" egy szálóige. Uram isten, mennyi trollface-t lehet találni mostanság:O

Hello Kedves Világ, ne felejts el...még élek

Távollétem, és blogom elhanyagolásának oka..nem hanyagság.

Több ok is létezik, az első talán az, hogy nem akartam itt a blogon publikus melodrámát rendezni. A második, hogy mint már mondtam, meghalt szegény gépem(1 perc néma csöndet kérek, és a kedvenc számát-DSI-Make a Star) Szóval ja, de Dávid barátom közreműködésével sikerült helyrehoznom valamiylen szinten, és legalább a winchestert sikerült megmenteni szegény halott gépemből. Addig meg mást használtam, és azzal a rakás trágyával nem volt kedvem blogot írkálni. Szerencsére ezt kiküszöböltem. Továbbá pedig kiedződtem Anne Rice-ból(igen.. most büszke vagyok magamra) A harmadik, és egyben legfontosabb ok, hogy azzal töltöttem az időt aki megérdemli.

Mjad még jelentkezek.

khhh...vétel...khhh

Magas, girhes férfi lépett be a szobába, hosszú haját hátrafogta, és elegáns öltözetet viselt. Az arckifejezése rémisztően nyugodt volt. Bár mosolygott a szemében ott volt valami gonoszság, ami a szobában tartózkodó papra a frászt hozta.

-Üdvözlöm gyermekem, már vártam magát.

-Had mutatkozzak be atyám, Andrew Flint vagyok.

-Természetesen tudom ki maga gyermekem, hisz azért vagyok itt, mert tudom, hogy mennek a világ dolgai.

-Tudja?

-Persze, más különben nem én lennék a látók vezére.

-De atyám, a gőg nem egy bűn?

-Mit tud maga ezekről?

-Elég sokat- és felnevetett a férfi.

-Maga szemtelen! Eljött ide azért, hogy meghallgatást nyerjen és még magának áll feljebb. Végül is maga mit képzel, mi nem puszta szabadidőből vagyunk itt, komoly munkánk van, az emberiség...

-Az emberiség védelmezése a célunk, és maga ezt semmibe veszi, szemérmetlen bunkó-szólalt meg a férfi a pap hangján.

-Ez meg hogy? hogy csinálta?-Rémült meg a pap.

-Vannak módszereim... tudja, az én népem már a maga népe születése előtt is itt élt, ezen a bolygón, és rengeteg dolgot tudunk amit a maga csökött kis elméje el sem tud képzelni.

-Hogy micsoda?

-Igen... ha nem tűnt volna fel nem vagyok ember, és kimondottan gyűlölöm a maga ostoba fajtáját, mivel maguk miatt kell az erdőkben, a tavakban rejtőznünk.

-Mi...mi maga?

-évszázadokkal ezelőtt a Skandinávok, az Írek, a Skótok, az Angolok és a Walesiek Elfeknek, tündéreknek neveztek el minket, dee.. ez egészen helytelen.

-Akkor?

-Tudja a "tündérek" békességben éltek, míg nem megjelentek a Vypirek khm.. elnézést. Vámpírok, és elkezdték tizedelni őket, majd megszületett az első Hibrid, egy tündér és egy vámpír leszármazottja, ezek voltunk mi. Az vámpírok örök élete keveredett a mi sérthetetlenségünkkel, nemességünkkel és szépségünkkel. Majd a tudásunk is keveredett és a mágiánk is. Békességben éltünk az emberekkel, tudtunk járni a napon de szükségünk volt a vérre. Aztán egyességet kötöttünk velük, a mi területünk az erdő, az övéké a város. De az emberek megszegték a szavukat, és az erdőket háborgatták.

-És mindezt miért mondja el nekem?

-Maguk a krónikások nem? Leírnak mindent az emberiség történelmével kapcsolatban, kénytelen vagyok elmondani, máskülönben hiányérzetem lenne.

-És... és.... maguk úgy néznek ki mint az emberek, hogy lehet ez?

-Kíváncsi az igazi alakomra?

-Természetesen érdekelne.

A férfi ökölbe szorította minkét kezét és szép lassan változni kezdett. Elsőnek a hófehér bőre kezdett kéken világítani, majd arcán mai szóval "hegtetoválás" keletkezett. Szeme sárga lett és a fehér része besötétült, hátán szárnyak bontakoztak, körmei pedig megnőttek, és természetellenesen csillogtak. Szemfogai megnyúltak és arca egyre nemesebb formát öltött. A cingár teste még vékonyabb lett mint eddig volt, és még magasabb, ütötte a 2 méter 20 centimétert. Haja kiőszült, és kiegyenesedett. Látszatra selymes volt ám úgy lebegett a levegőben mintha vízben lenne. A pap megremegett, és a férfi felnevetett.

-Nossss... tetszikk a lááátváááány halandóóó?- Szólalt meg természetfeletti hangján ami egyszerre volt férfi és női, idős és fiatal.

-Uram isten.

-Hmm, az istened most nem segíthet rajtad, de ne félj nem foglak megölni egyenlőre-Változott vissza emberré- még leírod a mondandómat aztán még elgondolkodom az életeden ha-ha... gyermekem.

-És mi lesz ha nem teszem? Mi lesz ha azt mondom ölj meg most?

A pap fejében megszólalt az előző természetfölötti hang.-Pokol tüzén égsz el halandó- és a pap szeme előtt látta a pokol minden bugyrának minden démonát, és a bugyrokban fetrengő bűnösök halálsikolyát hallotta visszhangzani, ekkor megjelent mellette a férfi szörny alakjában.

-Érted már miről beszélek?

-Kezdem érteni.

-Ezt a képességet nevezem én úgy, hogy megszakítás.

Következő percben már a szobában voltak, de a pap nem hallotta az óra ketyegését, és nem érezte az idő múlását. Az ablakon kinézve látta, hogy az idő megállt.

-Ez pedig nem más mint az időtörés- mondta büszkén a férfi.-Lesz időnk rengeteg hogy leírd a requiem-em- majd rágyújtott.-Krónikás vagy nem?

-A pap felnevetett és tollat ragadt.

-folyt.köv.

monológ

-Ahogy ő mondta, szolgákat tartasz, aztán megöregszenek és te boldogan nézed végig azt, hogy meghalnak...neked ez a mulatság, hisz te örökké élsz.

-Utálom a szava járását, különben is, inkább meghalnék, minthogy végignézzem ahogy lassan elmúlik az életed.

-Akkor... add meg nekem a Sötét Ajándékot.

-Tudod, én akkor is előbb meghalnék, mintsem kárhozatra ítéljelek, könnyebb lenne azt kérned tőlem, hogy öljelek meg, bár azt sem tenném meg.

-Akkor voltaképp neki volt igaza!

-Hogy merészeled?

-Ne merj megütni, túl erős vagy, belepusztulnék. Emlékezz, én haladó vagyok.

-Eszem ágában nem lenne téged megütni szerelmem!

Mindenki kapja be mert igazam volt!

Anne Rice 1976-ban reformálta meg a vámpírmítoszt: Interjú a vámpírral című regényében kidobta a rettegést a fokhagymától és a kereszttől, és inkább azt mutatta be, mennyire tragikus örökké élni. Főleg, ha némi emberség is maradt a vámpírban, mint a történet főhősében, Louis de Pointe du Lacban, akit az akkor 31 éves Brad Pitt alakított. Rice-nál a több száz éves vérszívók már nem magányosak, inkább kis családokban, klánokban élnek, ahol állandóak a konfliktusok. Ezt a klánkoncepciót fejlesztette tovább a White Wolf(ami egyébként kiadta a Vampire: The Masquerade-et)könyvkiadó, amelynél a 90-es években rengeteg XX. századi, és történelmi díszletek között játszódó vámpíros, farkasemberes és egyéb szörnyes történet jelent meg.

Úgyhogy gecire nekem volt igazam:D és rájöttem még valamire. Lestat egy Toreador aki diabelizált egy teremere matuzsálemet

Diary In The Dark

Már az idejét sem tudom annak mikor volt az, hogy a napot nem a gondosan lefestett üvegablak mögül látom, melyet csak akkor veszek igénybe, ha nap közben nem tudok aludni. Érdekes mód a legutolsó naplementémre tisztán emlékszem, az az előttiekre pedig egyáltalán nem. Vöröses fénytengerben úszott a júniusi égbolt, én pedig ott álltam bambán, tudva mi lesz a sorsom. Ha az a nap lemegy eljön a végzetem. Tudtam, vagy legalább is sejtettem, hogy azon az éjszakán az életem teljesen megváltozik. Átlagos emberként éltem, törvénytisztelő polgár voltam, jó gyermek, jó szerető és sorolhatnám még. De még is... az este mintha az aurám ontotta volna magából a halál utáni vágyat. A nap ekkor teljesen eltűnt, és tudtam... soha többé nem láthatom majd. Vettem egy mély levegőt, és rágyújtottam egy cigarettára. Azt a cigarettát még édesapámtól kaptam, de itt volt az ideje, hogy elszívjam. Szinte meg sem gyújtottam de a végzetem már ott leselkedett rám, egy fiatal nő képében, aki szinte sötétségbe volt burkolózva. Ő közelebb lépett, én hátráltam. Ő egy szempillantás alatt ott volt, nekem pedig pislogni sem volt időm, ekkor kéjesen megcsókolt, majd az ajka egyre lejjebb került az ajkamtól, egyenesen a nyakamra. Fura mód...nem éreztem fájdalmat csupán azt, hogy a lelkem elhagyja a testemet, és mint egy külső szemlélő figyeltem mi történik velem. Azt hittem meghaltam, azt hittem itt vége mindennek, ilyen fiatalon. De nem... a sors különös játéka talán, de a következő amire emlékszem, hogy a földön fekszem, felettem egy gyönyörű lány...és a mérhetetlen fájdalom, mikor a testem kivetette magából azokat a belsőszerveket amelyekre nem tartott igényt. Meggyengülten de feltápászkodtam, s körbenéztem. A táj, a színek, a formák... minden, de tényleg minden értelmét vesztette, de aztán újat nyert vele. A szagok felerősödtek, az ízekkel egyetemben, a hangok pedig... sok-sok kusza hang amely majdnem, hogy az őrületbe kergetett, de aztán sikerült egyvalamire összpontosítanom és szépen lassan elhalkultak. A bőröm hibátlan és hófehér lett, a hajam hosszabb, és egyenes, a szemem élénkebb színű, és a hangom nyájas. Mikor legelsőnek tükörbe néztem, felfedeztem a szememben a gonoszságot a nyugodtság leple alatt. A "gazdám" azt mondta, nevet kell változtassak és mihamarabb el kell tűnjek innen. Pár igen fontos dologra megtanított mielőtt elbúcsúzott ugyan, mint például a testem akaratom szerinti formálása, a gyorsaságom és az erőm növelése, a tűrőképességem és a fájdalomküszöböm növelése, az árnyak manipulálása, az aurám kibocsájtásának szabályozása, az érzékeim kiélesítése, az emberek feletti uralom gyakorlata, és a káprázat elérése, pár nagyon fontos szabály és utamnak eresztett. Nem kellett sok idő míg megtaláltam a helyemet egy új városba, kibéreltem egy garzonlakást, az ablakokat lefestettem, redőnyöket szereltem fel, és próbáltam élni a lehető legminimálisabb vadászattal. De rá kellett jönnöm, sosem leszek boldog egyedül, így hát felkerestem a legelső utamba kerülő testvéremet és szövetkeztem vele. Érdekes mód neki is a normális élet volt a célja, és nekem is(ez persze később megváltozott a hatalom utáni hajszára és az életünkért való menekülésre) Beilleszkedtünk a körülöttünk lévő emberek közé, manipuláltuk őket, istenként kezeltek minket. Aztán a vadászok felfigyeltek ránk, mi pedig neki kezdtünk a macska-egér harcnak, továbbá úgy gondoltuk hatalmat is kell szereznünk de mindent a maga idejében. Ahogy telt az idő egyre több erőre tettem szert a kárhozott lét által adott képességekkel. Egyre többen követtek minket, és egyre többen álltak mellénk. Jelenleg éppen egy Decemberi nap van valahol Amerika szívében, éppen az előbb kelt fel a nap, és én nemrég érkeztem meg a vérbankból, hogy nekem és társamnak elég élelmet hozzak, ő megvárja vele az estét, én most elfogyasztom. A mai este a vadászaté.... csak azt sajnálom, hogy nem láttam a napfelkeltét, pedig annyira gyönyörű lehetett.

Ő pokoli fensége

mert ezt mindenki szereti, mert gáótikusos vagyok és mert nem volt jobb ötletem :D

Isten nem létezik mert megették a gnómok

Az olyan jóóó, hogy szarakszik a gépem és véletlenül sem csatlakozik az internethez, úgyhogy most ide vagyok kényszerülve

Imádom a meglepő felfedezéseket

furcsa dolgokkal jöttem rá magammal kapcsolatban:D Például, hogy félek a: Teknősöktől,Szivárványoktól, Tyúkoktól, Törpéktől, Postásoktól, Kispókoktól, Pantomimesektől, Bohócoktól, Medvéktől, a gyerekektől, a Palacsintától és még sorolhatnám.

Rájöttem, hogy friss föld illatú a bőröm.

A hajamnak Pézsma szaga van.

Továbbá meg, hogy jobban szeretem Bátyám főztjét mint az anyámét :D

Bjudiful hjumen

Bosszant

Rájöttem ara, hogyha valaki vámpírokról ír, és nem szerepelnek benne hajnali csillogó díszköcsögök, mondjuk a Hajas Robika, meg a sokat pofázó kiscsaj aki 300 oldalon keresztül néz valami csávót, hogy 4 évvel később lefeküdjenek, már senki sem érti a mondanivalómat. Nem tudom, hogy a Vámpírok, hogyan csatlakoznak Hajas Robcsihoz, de sok sikert (Y)

összefüggés

Egyre jobban felkeltette a figyelmemet Anne Rice és az ő általa írt vámpír regények. Nos, találtam néhány összefüggést Lestat és Louis meg a Toreadorok között. Lássuk: a Toreadorok alapvetően úgy ölelik be fattyaikat, hogy találnak benne valami művészi szépséget, lehet az a gyilkolástól kezdve a zenén át bármi ami szerintük művészi. Lestat és Louis mindketten nemesek voltak, Lestat a gyilkolásban és a zongorázásban talált művészetet, Louis pedig annyira emberi volt, hogy az első éveiben nem akart embereket ölni. Továbbá pedig a Párizsban tanyázó vámpírok(akik véleményem szerint mind toreadorok voltak) az emberek előtt adtak elő színdarabokat és kivégeztek nem egy embert. Néhányat tán be is öleltek. Úgy éltek körülbelül, mint a Kamarilla előtti vámpírok. Továbbá egy szabályuk volt: Aki vámpírt öl, vagy megöli az nemzőjét az halálbüntetést kap(kirakják őket a napra, vagy kiszívják az összes vérét... hmmm ez is igazán Kamarilla szokás) Lestat továbbá betartotta a maszkabált, hellyel-közzel ugyan, de betartotta. Továbbá ott volt a vámpír aki beleszeretett Louis-ba, aki hagyta, hogy legyilkolják a "klánját"... nos ő elmegy egy 6-7 generációs vámpírnak. Ott van még a diszciplina használata is: Gyorsaság, Őserő, Jelenés, Jelenlét, Uralom. Na arról meg nem is beszéltem, hogy mikor valakinek a vérét szívják akkor az többé-kevésbé mámorosan érzi magát, és nem fogja fel a fájdalmat csupán a táplálkozás után. Ott van még Akasha aki valószinüleg Szetita volt aki vagy mély álomba, vagy tomporba került. Majdhogynem Matuzsálem volt, és Lestat Diabelizálta(így valószínűleg Lestat generációja is csökkent és már legalább matuzsálem lehet ő is. Amikor Louis beölelt egy nőt Claudia kérésére, a "toreadorok" megjelentek, Louist megbüntették azzal, hogy befalazták a nőt(akit engedély nélkül öleltek be) és Claudiát(aki megölte nemzőjét) ezzel is bizonyítékot nyer az állításom, hogy Kamarillások voltak. Louis megszegte viszont a Maszkabált az interjú a vámpírban! A Párizsban tanyázó vámpírklán vezetőjének pedig volt egy Ghoul-ja aki egyben a kelyhe is volt, ő mentette meg Louist a fény általi haláltól.

Összegezve tehát: ha helyesen gondolom akkor a Vam

pire ezek alapján csinálta aToreadort, vagy Lestat és Louis toreadorok voltak

Diary In The Dark 2

Szóval.. ott tartottam, hogy megláttam azt a lányt az asztalnál és gondoltam megkérdezem mit szeretne inni. A későbbiekben kiderült, hogy neki bejött az, hogy hosszú a hajam és van tetoválásom. Én meg tudtam, hogy nekem bejön a nagy melle meg a szép arca. Gondolkodtam, hogy felszedem esti numerának, de arra jutottam, hogy érdekel ki ő, hisz nagyon ritkán látok hozzá hasonló szépségeket.

-Szia, mit iszol?-kérdeztem

-Szia, egy vodka narancsot-válaszolt valami túlvilági hangon.

-Tessék-kitöltöttem neki- erre a vendégem vagy.

-És mond csak, mi járatban errefelé, nem láttalak még ez előtt-kérdeztem.

-Keresek valakit, valakit aki elég különleges ahhoz, hogy segítsen nekem.

-Én ismerem a várost, ha gondolod.-mosolyogtam rá.

-Tulajdonképpen van térképem, és valamennyire én is ismerem a várost. Én egy személyt keresek, az a neve, hogy: Andrew Mosis.

Ekkor elkerekedtek a szemeim, hisz én vagyok Andrew Mosis, vajon mi a francot akar tőlem?

-Őőőő... hát, én vagyok Andrew Mosis.

-Kitűnő... azonnal velem kell jönnöd Andrew-mondta

-Micsoda? Te meghülyültél vagy mi? Miért mennék veled?

-Szükségem van rád Andrew.

-Állj cica, mi az, hogy szükséged van rám? Nem is ismersz.

-Hidd el, ismerlek. Jobban mint te magadat!

-Mi van? Jó ez hülyeség szivi, ne haragudj nekem dolgom van.

-Keress fel Andy...keress fel.

Leírta a számát és a pultra rakta a pia árával és borravalóval. Fura mód eltűnt, szó szerint köddé vált egyik pillanatról a másikra. Az a nap volt új életem kezdete. Hazafelé a bárból beszélgettünk Dan-el.

-Ember, hallod valami csaj azt mondta, hogy jobban ismer mint én saját magamat, tudta a nevemet, és hogy szüksége van rám.

-Biztos valami flúgos liba, öregem...hagyd a francba.

-De megadta a számát.

-Hát akkor hívd fel, vagy bánom is én...

Hajnalodott, és lefekvéshez készültünk, mikor megfordult a fejemben, hogy felhívom. Tárcsáztam.

-Szia Andy.

-Mond el kérlek ki vagy te és honnan ismersz?

-Egyenlőre az maradjon az én dolgom, szóval készen állsz?

-Mégis mire?

-Jaj, nem mondtam bocsi, a kiképzésedre.

-Kiképzés?

-Előbb utóbb megtudod. Most elmondok neked valamit Andy, a világ amit te ismersz sokkal összetettebb mint ahogy az gondolnád. Érdekes lények mászkálnak a sötétségben, elhitetve veled, hogy ők emberek. Van egy szervezet, ami ezeket a lényeket próbálja meggátolni, nevezd ahogy akarod: vadász, őrző, paladin, letaszított, ahogy érzed. De akaratodon kívül, és megjegyzem ez jóval felülmúl téged, gyermek korod óta tagja vagy, te is és Dan barátod is. A ti feladatotok is az, hogy megóvjátok az embereket az ártó lényektől. Nem akarlak kényszeríteni, de ha nem indulsz azonnal San Diego irányába akkor az eddigi életek romokba hever. Óvjátok meg a barátaitokat, ha annyira fontos nektek. Továbbá, rengetegen meg akarnak majd gátolni, hogy ide érjetek. Lent vár egy autó, benne hamis személyik, iratok, bakkártyák, slusszkulcs, és egy könyv ami segít titeket. Bármiféle természetfelettit tapasztaltok elpusztítjátok. Érthető?

-Mi van?

-24 órát kaptok

Ekkor megszakadt a vonal

Diary In The Dark

Azt kell mondjam, minden elkezdődik valahol. Ahogy ez a szál cigaretta is pár perce még csak elkezdődött, nemsokára véget fog érni. Igazából össze vagyok zavarodva. Nem tudom miért vagyok itt vagy, hogy egyáltalán hol van az az itt. Nem tudom mik ezek a gondolatok amelyet megfogalmazódnak most bennem. Ha sorra venném az engem idáig vezető események sorozatát, valószínűleg belekavarodnék, és még jobban megfájdulna a fejem. De, hogy legalább valami mentsváram legyen ebbe a fertőbe melyet világnak nevezünk, legalább kiírom magamból. Tudjátok, lehet az is, hogy az eddigi életem egyfajta komédia(komédia..mintha isten szerepét egy csapat 10 éves gyerek játszaná és poénokat találna ki amelyekkel szórakoztatják mindennapjaimat), de a vége egyáltalán nem móka és nevetés. A gyerekkoromat szörnyű felidézni, nem is igazán emlékszem rá. Amennyit a szüleimről tudok, az mind-mind elenyészett már az évek alatt. Nem túl sokszor voltam velük, hiszen könnyebb volt odaadni valami rokonnak aki 1-2 hétig figyelt rám. Tudjátok egy 8 éves gyereknek nem túl nagy felüdülés az, ha az ideje nagy részét a pszichológus keresztanyjánál tölti. Nincs igazán túl sok játék amivel elfoglalhatja magát. Mivel fenn állt ez a probléma így hát elkezdtem olvasni azokat a könyveket amelyekből ő mindig keresgélt egy-két dolgot, vagy bekezdést. A könyv egyetlen szavát sem értettem, se tudjátok milyen egy gyerek: amit nem ért azt megkérdezi. Valami csoda folytán egyre intelligensebb lettem, de a mentális tulajdonságokért fel kell hagyni a szociális dolgokkal. Az általános iskola maga volt a rémálmom, minden nap egy új szenvedési formátum melyet osztálytársaim szabadítottak rám. Nem tartoztam a népszerű gyerekek közé, de az emberi kinézetem végett a könyvmolyok sem igazán kedveltek, így hát kívülálló lettem, egy állami iskolában. Tudtam, hogy nem számíthatok hosszú életre így, ezért megkerestem azokat akik már éveket átéltek, és úgy gondoltam falkában erősebb lennék. Hát összebarátkoztam a feketébe öltözött hosszú hajú "gruftikkal". Nem kellett egy év sem, mire teljesen átvettem a a stílus jellemzőit és az életérzést. Borzasztó volt, nyolcadikos lehettem de már alkoholt fogyasztottam és cigarettáztam. A falkában szerencsére nagy összetartás volt, így ha az egyikünket bármiféle probléma érte a többiek azonnal kiálltak mellette. Úgy hiszem akkorra mondható az első szerelmem és a szüzességem elvesztése is. Nem volt túl kellemes élmény egyik sem, mivel az illető lány egy "vámpírfétishes" valami volt, visszagondolva nem is nézett ki akkor még olyan szépen. A középiskola minden szörnyű rémálmommal ellentétben jó helynek számított. Itt már fontos volt az ész is a kinézet mellett. Egyfajta maszkot hordtam magamon, amellyel eltakartam a belsőmet és csak valami ostoba nagymenő látszatát keltettem. De hamar rá kellett jönnöm, hogy vagy az agyamat teszem vagy pedig tanulok, mert a kettő együtt valamiért nem megy, így hát tanultam, és megint előjöttek a régi sérelmeim. Itt viszont teljesen egyedül voltam és persze az ellenkező stílusirányzatok követői betaláltak, mert tudták rólam, hogy nem vagyok vagány. Az első igazi verekedésem, az iskola egyik élsportolójával történt, azonnal az igazgatói irodában kötöttünk ki. Dan-nek hívták, nagy darab volt, de érdekes módon nem idióta, és volt valamiféle érdekes zenei ízlése. Egy hónap büntetést kaptunk, és a büntetés alatt valami csoda folytán összebarátkoztunk. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy Dan-t a "nagymenőt" rávezessem az én szubkulturális nézeteim követésére, így ő is goth lett. Ezt követően egyre többen csatlakoztak hozzánk az iskolában és egyre népszerűbbé váltam. A népszerűségnek ára van... az esti tivornyáknak, a gyors kurváknak, ingyen fűnek és kokainnak a sarki delaertől, a tetoválásoknak, a pia lopásoknak, a verekedéseknek, a bulizásoknak, a zenekarosdinak. Egyre jobban haladtam lefelé azon a bizonyos leejtőn. Nem volt megállás. Mire betöltöttem a 20. életévemet, elköszöntem a keresztanyámtól, a nőmtől, a szüleimtől, és mindenkitől aki "fontos" volt nekem aztán Dan-el és a friss érettségivel a zsebemben más városba költöztem, munkát vállaltam egy bárban majd normális keresetre tettem szert. Zajlott az élet, úgy ahogy azt illik, de érdekes mód inkább már csak este mozdultunk ki otthonról, és akkor is csak a bár irányába, én és Dan melóztunk, szinte az összes vendéget ismertük, és szoros kapcsolatokat alakítottunk ki. Minden este új numera satöbbi. Akár egy Marilyn Manson koncert backstage-ébe is bemehettünk volna, de nekünk megfelelt a bár és az ottani ismerősök.

Aztán egy éjszaka mikor takarítottam a pultot egy gyönyörű fekete hajú erősen sminkelt lányra lettem figyelmes.

-folytatása következik

- a történet a fantázia szüleménye, ha bármilyen hasonlóságot vélsz felfedezni e között és élő személyek között csak a véletlen műve.

Messze a legjobb!

Sok blogot vezettem már életemben, hogy az mennyire siker, vagy balsiker, hogy egy nap 500-an tévedtek ide, ahol semmi, ismétlem SEMMI nincsen az is mesébe illő. Nem tudom, mit szerettek rajtam, vagy ezen a blogon ennyire(leginkább a Grimtélzes bejegyzésemet...:D) de tény, hogy nagyon brutálisan sikeres, és azt hiszem holnaptól kezdve alkalmazom a "pénzre váltás" funkciót. Amúgy egészen vicces, hogy egyes embereknek ennyire ótvarul pocsék az ízlésvilága, hogy körülbelül a semmiről olvasnak.

Szeretnék bejelenteni pár új dolgot:

-A blog néhány napig feltehetőleg szünetelni fog, mert új dizájnt szeretnék neki adni, vagy ha azt nem is, rájönni pár dologgal ezzel kapcsolatban.

-próbálok pár érdekes postot írni, például: zerozófia, filmajánló, zene ajánló, pornóweboldal ajánló(csak is kizárólag pedofiloknak) azt hitted mi:D

-Új modulok bevezetése

Komolyan kíváncsian várom mi lesz ebből az egészből, remélem sikerül valamit alkotnom, mert ha ez a blog jól működik, akkor tudom promotálni egyes dolgaimat, mint az együttesemet, a szóló Dj-zésemet, illetve további munkásságaimat, eseményeket, bulikat

Szóval: Várom továbbra is a látogatókat, és kommenteljetek azért már ha itt vagytok^^

teszentkelofás :D

9-es terv a világűrből- Hadművelet sikeresen végrehajtva, végignézve, elvégezve, elpuszítva:D A filmel kapcsolatban csak egy pozitív megnyilvánulásom van: végiglehet nézni sokszor, de inkább élek szintézisben egy teknőccel minthogy komolyan vegyek egy ilyen filmet. A film alapjába véve SZAR...nagyon. És Nóha egyik munkatársától szerzett valami Mahgyah szinkront, ami nagyon házilag volt elkészítve. Az első 3 percnél szétröhögtem magam mikor körülbelül ilyen szöveget nyomnak be: Kovács Géza őőő Termékmanager asszisztens fő pénzügyi tanácsadó

Olyan szinkronhangok vannak, hogy azt el se lehet hinni, hiszen nem illik egyáltalán a karakterhez a hang, továbbá 5 személynek ugyan az a szinkronhangja, és olyan monoton, hogy az tényleg mesébe illő:D

Supernatural Csinki által átdolgozva - a 9-es tervnél minden jobb, Nóha ugyanis készített egy kis Supernatural magyar szöveget saját ízlése szerint, volt ott minden:D Best of ez volt ami Sam Winchestertől hallhattam: GECIII, durva trip, ez LSD :D

RPG

mikor még gyerek voltam azt hittem, minden egyes óra amelyet D&D-vel, Mágussal vagy Vampire The Masquerade-el töltök el egy nappal tovább tart a szüzességem(érdekes paradoxon) Nos hát annyit játszottam ilyen játékokkal, hogy még 20 év kell, hogy elveszítsem a szüzességem elméletben, de hát ugye ez nem így történt és egy retkes ribanc lettem, de egy valamire rájöttem: Ha tudom mit jelent az, hogy 8. generációs antitribu Termere 4-es szintű Taumaturgiával, vagy az, hogy level 42.es Orc Shaman Dungeon 2-es szetben az egyenlő azzal, hogy nem tudok normálisan bánni az emberekkel:D

De majd eljön az én időm mikor is a nők arra hajtanak akinek kevesebb a generációja vampire-ben, addig meg megelégszem a plasztik barátnőmmel akit szeretek mind amellett, hogy nem ismeri a Tremerek ösvényét :D

De hozzáteszem, a Giovannik a legjobban >_>

All my Life to Sacrfice

Összegezzük az elmúlt három évemet:

Gyűlöltem,különbözni akartam, szerettem, beilleszkedtem pedig tudtam más vagyok mint a többi, aztán ismét szeretni kezdtem, gyűlöltem, majd bekerültem oda ahol magam lehetek, de rájöttem, hogy ez csak egy egyszerű illúzió, majd próbáltam szeretni de nem ment, így hát lemondtam mindenről amiről csak letudtam, elbújtam, majd egy idő után ismét rákényszerültem a szeretetre, de egy olyan embert szerettem aki hátba szúrt, ez egymás után 4 emberrel fordult elő. Aztán végre megtaláltam akit igazán szerethetek, de elvesztettem így beértem azzal aki akadt, és fél évet elpazaroltam az ő "szeretetére" pedig nem ért annyi, aztán gyűlöltem. Most megint szeretek és gyűlölök egyszerre.

Ostobaságom miatt két olyan embert veszítettem el és sodortam más karjaiba akit teljes szívemből szerettem. Az egyiknél még van némi esélyem, csupán a távolság az ami meghatározó szerepet játszik, a másikat pedig nem láttam szeptember óta.

De más nézőpontból:

Az idióta kisgyerekből szeretetreméltó félig felnőtt ember lettem, akit megbecsülnek a barátai, aki megérdemli azt, hogy szeressék. Olyanokat értem el amiről más csak álmodhat, és én is csak álmodtam róluk három éve. Időközben annyi darabka tört már le a szívemből, hogy már nagyon kevés embernek maradt férőhely benne, de ők mindig ott lesznek. Néha gyűlölöm magam, hogy nem úgy gondolkodom mint a többi ember, és ezért sosem tudok igazán elvegyülni köztük anélkül a pár ember nélkül. Rájöttem, hogy az áll arcom éltet.

És ténylegesen beigazolódott az, hogy egy halott ember emlékeivel kell együtt élnem.(semmi spirituális) de Megmagyarázom: A régi énem emlékével akit meggyilkoltam magamban, az ő érzelmeivel, az ő gondolataival, az ő tetteivel kell együtt élnem, habár ő már halott, én vettem át a helyét.

olyanszép:

Néha megnyugtat

Néha teljesen megnyugtat, hogy tudom: nem vagyok teljesen egyedül egy hatalmas világban. Hisz ott vannak azok az emberek mögöttem akik mindig, minden körülmények között támogatnak és segítenek nekem. Ott van Ákitriád meg Nóra, Sipi,Gabi és KicsiTimi(Lil.Tim:D) meg Sline Cica Min, és sorolhatnám még hogy kik. NEM...NEM kerülhetek soha olyan bajba amiből ne tudnának kirángatni(Extrém esetben hajamnál fogva egy szaftos kussoljmár te köcsög jelzővel illetve ráadásul, mindez Gabitól ^^)

Somtimes

Igen ritkán beszélek az érzéseimről, de néha jó kimondani amit gondolok. Nos hol is kezdjem? Bizonyára rengeteg embernél előfordul az, hogy teljesen üresnek érzi magát, hát nálam ez most játszik. Szeretném elszigetelni magam teljesen az érzéseimtől, de teljesen felesleges hiszen az érzések nélkül nem lennék semmi. Végignéztem múlthéten Ákossal és a többiekkel az Equilibriumot és elgondolkodtam, vajon mi lenne ha: Egy olyan világban élnénk ahol nem lennének érzelmek? Mi lenne az emberek célja? Az hogy éljenek, szaporodjanak? Értelmét veszítené az élet, és nem lenne ami mozgatna minket. Ha gyermekkorunk óta belénk nevelnék azt, hogy az emberi érzelmek feleslegesek, undorítóak akkor bizonyára az lenne a megszokott és nem is lenne nekünk ez furcsa, nem lennének ilyen gondolataink. Nem lehetnénk szerelmesek, szomorúak, dühösek. Nem lennének gyilkosságok csak úgy, nem lennének úgymond "gonosz" emberek, sem pedig "jók" nem lenne semmi. Zombiként sétálnánk a-ból b-be, hogy végrehajtsuk azokat a dolgokat amiket meg kell csinálni, elveszítenénk az egész életünket. Szóval nem..nem vagyok üres. Teli vagyok érzelmekkel, úgy ahogy akárki. Csak teljesen más, mondjuk szomorú vagyok, vagy nem érdekel a körülöttem lévő világ mert egoista vagyok. Bele kavarodtam ebe az egészbe, úgyhogy jobb ötletnek találom, ha most rágyújtok és lefekszek aludni.

Minden kellék begyűjtve

még mindig nem fogom fel, hogy ilyeneket miért nem fészbukon írok:D

Üzenet Nohrának>_<

2 zacskó chips-oké

1 üveg enerdzsidrink-oké

csoki-oké

keksz-oké

Cigi-oké

dohány-oké

középiskolás történelmi atlasz-oké

1db újszerű alig használt Sline CatAmine

még bérletet is vettem puszta hobbiból

AJÁNLOM, HOGY JÓ LEGYEN A MADAFAKA VEMPÁJÖR:D

és, hogy boldog legyél:

O__O

egyre többen és többen nézitek azt, hogy nyafogok mindenért:D deee MIÉRT?:D

Atari Teenage Riot

Fehér "aszonta", hogy van egy együttes ami olyan számokat csinál, ahol van egy olyan frekvencia, amelyben megtalálták azt a hangzást, ami agresszívvá teszi tömegesen az embereket. GECIRESZARZENE! Ezt most megmondom, de igaz... én most is a hatása alatt vagyok. Vicces, hogy egy zene erre képes.

THX^^

bibí voltam ákiéknál tegnap és kaptam tőlük szülinapi ajándékot :P legjobban mondjuk a Britney poszternek örültem. Ja meg Csinky csinált nekem Cookie Monsta-ás, leopárdmintás és Cure-os pohár alátétet. nekem volt a legjobb ajándékom, úgyhogy szopjalemndenki^^ köszönömszépen Nóha é Ákhos

Happy F*CKING Birthday Zero

ezt is megéltem köcsögök^^ :D

Paris Hilton Öribarit keres

és akkor, jogosan felteszem a kérdést: KI A FASZT ÉRDEKEL? Paris Hilton egy divat ikon(aha persze... kis ujjból nagyobb divatikonok vannak, mint periszhilton) Bár már őt majmolni nem annyira menő, most inkább ké"dollár"a a menő, és be kell érnünk a jorlávizmájdzsrággal , de régen periszhiltonvolt a raj (H) szóval: unalmamba nézem a televízsönt(érdekes, hogy a szöveg ellenőrző nem húzza alá) és az MTV-re rákapcsolok, mint tudatlan. Igazából azon kívül amitől undorodok nem fogadott más, de még is néztem.. néztem hogy hátha lesz valami értelmes műsor, aztán: PERISZHILTONÖRIBARITKERES jeeeee. Aki nem ismerné a sorozatot arról szól, hogy van ez a periszhilton és valami nagy házba összegyűjt valami horribilis mennyiségű tajparaszt idiótát, akik végigszenvedték az életüket a gettóban vagy májámibícsen és akkor hűűű:D Aztán periszhilton kiszavazza őket, mert "nem értesz a divathoz" "nem vagy elég homoszexuális" "csúnyavagy" meg ilyenek. Szóval igazi élvezet.. pár idióta egy szőke kurvával akar haverkodni, mert hogy mekkora fémösz meg mekkora celeb meg satöbbi. Legjobb barátokat meg ugye téjvéj shókból lehet szerezni. Majd Slineal mi is rendezünk egy Ket és Nojzuf öribarit keres. televízsön én így szeretlek...^^

Az érzések hullámhosszán

Most őszintén! Legyünk egoisták - és gyújtottam meg a cigimet- sosem volt olyan, hogy azt érzitek, mindenetek megvan, és ti vagytok a világ legszerencsésebb emberei? Van szép ház, szerető család, frankó barátok na meg egy iszonyt jó csaj, aztán puff! Felébredsz és a szaros kis szobádban találod magad, a szaros kis szánalmas életedben, a hülye lakásban, a hülye tévével és a hülye veszekedő szomszédokkal- szívtam bele hatalmasat a cigarettámba- Rendszerbe mint valami droid, lefürdesz, fogat mosol, felöltözöl, megfésülöd a hajadat, és a többi reggeli szarság. Rágyújtasz egy kurva cigarettára, mintha az lenne a mindened és elindulsz, de hogy merre és minek... na azt te sem érted. Beülsz a kibaszott iskolapadba és 8 órán keresztül ülsz bent... minek? Hát azért, hogy még droidabb legyél, és még jobban halálra dolgozd magad értelmetlen dolgokért. Aztán rájössz, hogy értelmetlen minden. Alapvetően minek dolgozok? Jó-jó persze, máskülönben nem lenne pénzem kenyérre meg ilyen szarokra - elnyomván a cigimet, újat gyújtok- de alapvetően miért van rá szükségem? Az egész kikurt élet valami elcseszett-szétbaszott rendszeren alapszik. Na meg ott vannak az ilyen faszságok, hogy karácsony meg születésnap. Mit ünneplünk most komolyan? Jó ne értse senki félre, szeretem ha a család együtt van és mindenki szereti egymást, de hát.. a valós szereti a valótlant?- majd felnevettem, de úgy, hogy majdnem kiestem a székből- Az egész értelmetlen, és a létezésnek sincsen alapvetően semmi értelme. Ja most nézhettek depressziósnak, őrültnek, öncsonkítónak, emonak, gothnak... akkor is így van az egész. Figyelj...figyelj.. csak egyszer mondom el: nem vagyunk mások csak bábok! Jajj de kit érdekel ez a depressziós faszság? Nem azért vagyok itt, hogy ezekről beszéljek! Azért kell itt ülnöm mert vétkes vagyok, vagy valami ilyesmi! Legalábbis ők azt mondták, hogy én tehetek mindenről. Óvatlanság! Egy nagy lófaszt... pontosan meg volt tervezve az egész. Ez amit az előbb előadtam, egyáltalán nem melodráma... ez a színtiszta igazság. Tudod... azok akik meghaltak, mind rájöttek erre amire én. Magamat csak egy szerencsétlen áldozatnak vallom! Most hiába mesélem el az egészet. Igen... a drogokba menekülve próbáltunk élvezetet szerezni, úgy hajtottuk fel a kokaint ahogy azt kell, és a heroint minden áldott nap toltuk. Szerintem már egy épp agysejtem sincsen, most is valószínűleg ülök egy metrón és ez az egész valami idióta hallucináció. Szóval ja... toltuk ezt a sok szart, vénásba, orrba... mindenhogy. Aztán egy idő után már nem tudtuk megkülönböztetni a valóságot a képzeletünktől. Borzasztó volt... mindenütt csak fura bizarr lények, meg helyek. Próbáltad már a herkát? Nem? Gondoltam... na szóval az maga a mennyország. Ott végre megértettem mindent, de normális fejjel átgondolva az egész egy nagy rakás szar. Szóval... már egy idő után mindenkit irritálhatott a helyzet. De mi a faszt csinálhat egy csapat fiatal egy pincében bedrogozva? Hát... nem éppen démonokat idézünk. Baszunk orrba szájba... a végére már tökmindegy, hogy ki kivel. Borzasztó látvány mikor a nődet ketten kúrják, és te végignézed... Hát..ja. Aztán mindenki persze a tesztoszterontól meg az afrodiziákumoktól amire rásegít a sok hallucinogén anyag, bepörgünk és egymást csépeljük. Mindaddig folytatódik ez amíg valaki meg nem hal. Aztán kitör a pánik, elsőnek a mély depresszió. Órákig ülsz, és zokogsz. Aztán összegyűjtöd a maradék erődet és figyeled a többieket. Egy rendes ember agyába az történne ilyen szituációban, hogy rögtön a rendőrséghez fordulna. De egy csapat bedrogozott fiatal nem fog a rendőrséghez fordulni. Élet-halál harcot vívunk egymással. Feszülten pillantunk egymásra, és aki elsőként feláll, arra a többiek ráugranak. Szar érzés lehet. A pince, sőt az egész ház egy kibaszott nagy csapdának tűnik és minden kezed ügyébe kerülő tárgy, egy halálos fegyver. A végén már csak te maradsz állva, és mindenki körülötted haldoklik. Súlyosan meg vagy sebesülve, de tudod, hogyha itt maradsz te is ugyanúgy meghalsz. Így hát nincsen túl sok esélyed... kimész a házból, és elvonszolod magad valameddig, és csak abban tudsz reménykedni, hogy valaki felszed, és bevisz egy kórházba, aztán így találod magad. Az egésznek semmi értelme ugyan, de aztán a sokadik végigbőgött éjszaka után annyira kimerülsz, hogy elalszol. Aztán felébredsz és puff. A kibaszott francia ágyadon találod magad, a kibaszott topmodell barátnőd mellett, a kibaszott selyem hálóingben, és nézheted a kibaszott meccset a kibaszott nagy plazmatévédről. a Szúrások nyoma sehol sincs a testeden, és rájössz hogy ez valami kibaszott elcseszett álom. Aztán bekapcsolod a kibaszott tévédet, és meglátod az az arcot amit az álmodban viseltél. Akkor mi a faszom volt ez az egész? Álom, vagy valóság? Esetleg még egy esély? De már legalább tudom az élet értelmét, ami nem más mint egy nagy lófasz...

Napi okosság:

Randy Hickey ha jobban átgondoljuk nem egy szellemileg 11 éves kisfiú aki most ismeri meg a világot, és meghal a bátya Earl segítsége nélkül, hanem egy elvetemült filozófus. Erre mondjuk akkor jöttem rá, mikor fél füllel nézem/hallgattam a ComedyCentralt és Randy azt mondta: Earl néha nem szeretem a körülöttünk lévő világot!

Megértelek Randy ^^

amúgy csak nekem tűnt fel, hogy Ethan Suplee (igen mivel a májnémizörlös rendi hikinek Ethan Suplee a becsületes neve) mindig valami aranyos mód idióta figurát játszik.

Amelyik értelmi harcos olvasóm tud Amerikájul(ami egy nagyon alap nyelv) az lesse meg a következő interjút itt (persze csak ha van elég időd rá kedves Amerikájul tudó kultúrlény barátom, de ha már ezt a postot elolvasod akkor időd mint a tenger) Aki pedig nem tud Amerikájul..azoknak itt a segítség

Azt hitted mi?:D Ha nem tudsz amerikájul nem is vagy ember

Nem tudom miért várja azt tőlem bárki is, hogy értelmes, filozofikus, vagy zuzammen médiához kapcsolódó posztokat írjak. Alapvetően... mi az, hogy még másoknak vannak elvárásai irányomban? :) Tisztázzunk már pár dolgot: 1.ez az ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN blogom. 2. az ÉN blogom az ÉN világom...senkinek semmi köze nincsen hozzá. 3. Ha nem tetszik a blogom evidens, hogy nem olvasod. 4. ez a blog, a saját szórakoztatásomra jött létre... nem azért, hogy XY olvassa, hanem, hogy ne unatkozzak. 5. Ha értelmes dolgokat akarok publikálni akkor, értelmes dolgokat publikálok. De őszintén... ki a faszt érdekel, hogy Szandika éppen kit szopott le a valóvilág 5496889784964561894964-ben, és hogy miféle kormány összeesküvés lappang a West Balkánban történtek mögött( részvétem az elhunytak hozzátartozóinak), hogy Orbán Viktor éppen miféle új rendeletet hozott. Ha én arról szeretnék írni, hogy éppen az iskola közepén lévő tölgyfa alá ültem le ebédnél, akkor én arról fogok írni, mert engem az a téma hat meg. Nem pedig Alekosz, és a Facebook. Úgyhogy... EZ AZ ÉN BLOGOM, HA MÁSRÓL SZERETNÉL ÍRNI...KÉSZÍTS MAGADNAK EGY SAJÁTOT... NEM NEHÉZ!

továbbá meg mindenki megnyalhatja a közepesen merev vállamat.

Miért van az, hogy...

egyre kevesebbet hallok csillogó vámpírfiúkról, farkasemberekről és az alkonyuló napról? Egyre kevesebbet hallok félszemű gyerekekről akiknek a kezében ott a penge a másikban meg a Vodka-Bomba-Cataflán kombináció? Nem akarom, hogy a félszemű lányok vonzónak találjanak, és nem érdekel az egy éjszakás kaland. Nem tud érdekelni a félig kopasz Haldokló föld, legyilkolt fák együttes? Nem! Nem azért mert engem senki se szeret, hanem lehet mert nagyfiú lettem, és egyáltalán nem érdekelnek a 14-15 éves korosztály és a hozzátartozó további "nagyfiúk-nagylányok" viselkedése, kult szokásai. Hmm... elgondolkodtató, hogy régen én is mennyire kis idióta voltam. Jó most sem vagyok különb, de már normalizálódott idióta. Felfordul lassan a gyomrom, hogyha meglátok egy ilyen díszpéldányt! Nem... nem azért mert emo, nem azért mert bi vagy homoszexuális! Nem! Egyszerűen azért mert 14 éves létére, már több emberrel élt szexuális életet"Több faszt fogott mint kilincset"(ami nem csak a lányokra értendő) mint egy egészséges 20 éves fiatal. Most jönne az, hogy tisztelet a kivételnek... hát nem. Az az igazság, hogy egyáltalán nincsen kivétel. Undorodom ettől az egész fertőtől.

ezazértelégérdekesenhataszociálisközérzetemre:D

na milyen jó már, hogy napról-napra egyre többen olvassák a blog szösszeneteimet, de a régebbi bejegyzésektől kezdve az értelmetlen hülyeségeimen át mindent :D Most vagy ennyire kezdenek ismerni az emberek, vagy ennyire gyűlölnek. Végül is a lényeg, hogy nem tudom miért, de egyre többen táccsoljátok a grévemet.

Boldog születésnapot Mr.Laura

ez is közérdekű volt, hiszen mr.laura születésnapja MA van:D a lelkem most lett 17 éjves *,* Úgyhogy ma mehetek birthday partyra. A posztnak ugyan semmi értelme sincs, de úgy néz ki mindannyian szeretitek a szart^^

az új cigaretta fénye

Az új cigaretta fénye bevilágítja a szobát. A szívem összetörik minden egyes szívásnál. Az életem akkor kezdődött mikor meghaltam. Ez olyan mély Ez annyira hideg Ez annyira éles Ez a megjövendölt

Űzöm a port az ösvényre, már valóban látom. A vérem már rég hideg. Az összes gyermekkori emlékem belülről széttép. A világomban a fájdalom mindent meghatároz. Ez olyan mély Ez annyira hideg. Az érzés mikor nem látsz más szint csak feketét.Ez annyira éles Ezt megjósolta itt vagyok a végén. A magány nem hagy békén nyári pokoli paradicsomi pokol A puszta hiánya az egyetlen büntetés-végrehajtási

Most már értem. Megszólalt a vég harang

nemtudom

A középkor(vagyis amit a mai világban középkorként ismerünk) sötét volt, s félelmetes lehetett egy ma élő embernek, hisz mi mind a technikához vagyunk láncolva. Akkoriban még a vízvezeték is luxuscikknek számított volna. Akkoriban az emberek rettentő mód féltek a mitikus lényektől, például a vérfarkasok, vámpírok, démonok és szellemek. Majd ahogy az ember fejlődött, rájött, hogy nincs mitől tartania és ezek a lények legfeljebb filmekben vagy mesékben fordulhatnak elő. Meghódítottuk az eget, az óceánokat, s a bolygó szépen lassan kezdett elpusztulni, de nekünk ez sem volt elég. Más bolygókra is szemet vetettünk, s be akartuk piszkítani. Nem... nem a más életek reményében kutattuk a világűrt, hanem kolóniákat akartunk telepíteni a Marsra. Az első expedícióra 6 amerikai asztronauta jelentkezett, abban a reményben, hogy a Mars bolygót lakhatóvá alakíthatják. Az úton biológiai kísérleteknek vetették alá őket, mint például fizikai erő növelése, állóképesség. Többé kevésbé sikerrel jártak, s mire a Marsra értek, már többek voltak egyszerű embereknél. A mars sivár, kietlen puszta volt. Legalábbis a felszíne lakhatatlan, de észrevettek különböző nyomokat melyek mintha a föld alá vezettek volna, s hamar rájöttek, hogy a Marson van értelmes élet. A 6 asztronauta közül a legkiválóbb Lysander Neel volt, aki megpróbált kapcsolatot teremteni ezekkel a lényekkel. Telepatikusan kommunikálnak, ők magukat Égieknek hívják, matuzsálemeknek. Emberszerű külsejük volt, hatalmas szárny növekedett ki hátukból, s alakjukat olyanra formálták amilyenre éppen akarták. Bár nem voltak békés lények Lysandert mégis barátsággal fogadták, s érdeklődtek a Föld bolygóról. Valószínűnek mondható, hogy megtetszett nekik az ásványokban gazdag bolygó, hiszen az övéké kihalt és kopár volt, így inváziót indítottak a föld ellen. Kiderült, hogy ezek a lények Hemoglobinnal táplálkoznak, s úgymond átalakíthatják az embereket saját képmásukra, ha akarják, s ezek a hibrid emberek is formálhatnak más embereket. Az emberek félelme a középkorból visszatért, és újból elkezdtek hinni a Vámpírokban, Vérfarkasokban, Démonokban, Szellemekben. Bár tudták, hogy ezek mégsem olyanok, de úgy gondolták, hogy így nevezik el őket. A világunk két részre szakadt.

1.Az emberek, más néven a Terránok világa:

Mikor a kutatók visszatértek a Marsról, s magukkal hozták a vészt, a világ fővárosa Róma lett, s mindenki isten útját kereste. A Vatikánt lerombolták s helyére egy jóval fényűzőbb, nagyobb épületszörnyet telepítettek, amely az Újgenezis nevet kapta, s a papság megerősödött, egyre több igazhitű fiatal lépett eme ösvényre. A városokat megerősítették, és leginkább a technikai fejlesztésre alapoztak. Habár néhányan hiszik még a mai napig is, hogy a Matuzsálemek és a Terránok között lehetséges a béke, nem túlságosan érdekeltek.

2.A matuzsálemek más néven az égiek:

Mikor az első matuzsálemek megérkeztek a földre, meghódították az eget, s hatalmas űrkastélyokat húztak fel. Hadsereget toboroztak, majd álomba merültek, őket ősatyának hívják a ma élő matuzsálemek. Ezek az űrkastélyok, melyek a föld egei felett s a föld közeli űrében lebegnek, rengeteg lény lakja. Többek között Vámpírok, s a vámpírok által kifejlesztett emberekből kreált Likantrópok, azaz vérfarkasok. Kialakult vallási nézetük hasonló az ősvilágban ismert emberi sátánizmuséhoz, ám ők az ősatyákat tisztelik. Az űrkastélyokban habár a Matuzsálemek képezik a nemességet, szívesen fogadnak be űrsöpredékeket, kereskedőket, rossz arcú alakokat. Vannak földiek akik azért akarnak az égi palotákba jutni, hogy matuzsálemekké válhassanak, de ez a tiszt nem adatik meg csak nagyon kevésnek, inkább már-már születési alapon működik, s a földieket a vérükért tartják, vagy pedig ha kiborgok, androidok átprogramozzák őket. A matuzsálemekből néhányan vannak kik inkább a terránokhoz csatlakoztak, de nagyon kevés az ilyen. A Matuzsálemek jelenlegi vezetője az örök Nexusban a szunnyadó ősatyák őrzője Lysander Márki, kit a matuzsálemek is ősatyának tekintenek, hisz ő volt az első Ember-matuzsálem. Sok évtizedes harcok, s kudarcok után úgy döntött, megteremti az érsekséget, s a terránok elfoglalt városaiba lerendel egy-egy Érsek matuzsálemet, kit a Likantrópok őriznek majd, de ennek következtében egyre több matuzsálem özönlött a földiek körébe, s rendeket alapítottak, teljesen eltérőeket, s ismét felborult a világ rendje. Három kiemelkedő rend született. A DarkRoseCross, Cruseder és a terránokkal szimpatizáló Kysodrák, kik magukat már nem nevezték vámpírnak, matuzsálemnek, vagy éginek, hanem egyenlőnek. Egyenlőnek az emberekkel. Barátságosak és segítőkészek, közülük rengeteg újgenezisi pap került ki. Ebben a horribilis világban kell most nekünk, embereknek élnünk. A kezdet kezdetét már nagyon kevesek ismerik, de az Apokalipszis mindenen végigsöpört. Jelenleg Krisztus után 4500-ban járunk, és ebben a világban csak az erősek maradhatnak életben.