It's today

jaaaa...melózok



Trent Reznornak és a Nine inch Nails-nek köszönhetően vagyok ma ilyen.

nemtudok címet

Elhanyagolom a blogomat de senkit nem érdekel szerintem.
Most úgy döntöttem írok ide pár sort, hogy tudjátok még életben vagyok.
Szóval egyre inkább rájövök, hogy nem szeretek felnőtt lenni x:D
Annyira örülök, hogy nem dolgozhattam ebben a hónapban, ugyan is a főnököm felhívott, hogy Július elsején kezdek reggel 8 órakor(jupijájé...) Szóval erre a hónapra buktam a fizetést, de sebaj! Jövő hónapban megkapom a 80ezremet ami nem sok pénz, de több a semminél. Szomorú hír viszont, hogy a laptopok ára felment, és az amit múlt hónapban kinéztem magamnak 120.000 forintért most 180.000, de nem baj! Gyúrok rá.
Nyitottam egy új számlát, csak azért mert tudok saját fényképes bakkártyát készíteni(Ankhos lesz) és lassan eljutok arra a szintre, hogy nem lesz szabadidőm az olyan dolgokra amiket szeretek csinálni, helyette olyan dolgokkal kell foglalkoznom amit imádok csinálni. Akarok venni egy Androidos telefont, de nem tudom milyet. A Sony Ericson ARC-on gondolkodtam, de lebeszéltek róla, úgy hogy nincsen tippem. Lehetséges, hogy az új kétmagos LG-t veszem meg(háááá) szóval arra is gyúrhatok. Jövőhét csütörtöktől pedig már melózom.
Szomorú az a tény, hogy akikben megbízol azok átvernek. A sztori az, hogy van egy forma akinek eladtam egy hajvasalót és egy csillagászati távcsövet. Nos 2 hetet kellett várnom, hogy a hajvasaló árának a háromnegyedét megkapjam, és még mai napig sem kaptam meg a többit, persze halogatással, hogy jajj majd ekkor és ekkor hozom. Természetesen még ő van felháborodva, hogy mit képzelek én magamról, hogy nem tartozik ő nekem semmivel. Teszem hozzá a távcsövet három éve 120 ezer forintért vettem, és most körülbelül 80 ezret érne. De én türelmes vagyok, és megállapodtam vele, hogy mivel az illető elég gyakran látogatja Angliát, így onnan beszerez nekem bizonyos dolgokat, cserébe "ingyen" megkapja a távcsövet. Nos ezidáig nem történt meg. De öröm az ürömben, hogy elszedtem a "legjobb" barátjától a NewRockját amit természetesen kér vissza, én pedig készségesen vissza adom neki akkor amikor megkapom a cuccaimat.
Tehát küldetés teljesítve

Toreador Chronicles 2

Folytatás

Hát igen, a helyzetem nem volt túl rózsás, nem tudtam mi ez az egész, hogy kerültem abba a temetőbe, és mi célból. Ki vitt oda, de persze mostanra már megvilágosodtak a dolgok előttem. Természetesen tudok mindent, azzal az éjszakával és az azelőtti egy évvel kapcsolatban mindent. Bár ne tudnék. Annyira fáj még belegondolni is. Emlékszem, hogy az elején mennyire esetlen voltam, de ez általában minden újszülöttel előfordul. Nem vallanám magam különlegesnek, csupán annyiban, hogy engem soha senki nem tanított meg a kezembe adott puskával lőni, vagy a tollal írni. Csak a kezembe adták, és azt mondták: Használd! Mindenre magamnak kellett rájönnöm. Valamiért mára, teljesen kiüresedtem. Nincs meg már bennem az ami egykoron, nincsen már meg bennem az a fajta üresség amely akkor volt mikor öngyilkos lettem, és ami utána egy pár évig övezett. De rájöttem, ahogy idősebb leszek, annál többet tudok az egészről, és annál jobban tudom használni a puskát meg a tollat. De nem szeretnék elszakadni a történettől, majd természetesen még párszor kitérek a mostani nézeteimre, de nem azért vannak itt, mert kíváncsiak a mostani világra, hisz abban élnek. Hanem azért mert kíváncsiak arra az énemre ami egykoron voltam, hisz ha nem... akkor minden bizonnyal nem olvasnák eme sorokat. Ne feledjék: Imádom magukat!
Szóval ott tartottam, hogy elaludtam! Neszre ébredtem, és a "kitűnő" időérzékemnek köszönhetően besaccoltam, hogy nagyjából naplemente után lehet, mikor még ugyan a városban hemzsegnek az utcák, de már érezhető az este lágy szellőinek érintése. Sajnos idelent a csatornában nem érezhetem, pedig bele akarok szimatolni, de most jobban aggaszt a nesz. Lehetséges, hogy egy egyszerű csatornapatkány szórakozik velem, és eliszkol előlem, majd vissza sompolyog? Elég sok bátorság kellett, mire sikerült kinyögnöm valamit!
-Ki jár itt?-először csak halkan!-Ki jár itt?-egyre erőteljesebben.
-Senkiiii!-sípoló nevetés- csak én!- szólalt meg egy eltorzult, rekedtes hang.
-Ki az az én?-kérdeztem rettegve!
-Hát én? Ha te nem tudod, hogy én ki vagyok, és én nem tudom, hogy te ki vagy, akkor én honnan tudjam, hogy én te vagyok amikor én nem vagyok te és te nem vagy én?-válaszolt ily cifrán az előző kísérteties hang-
-Ezt...nem értem!- nyögtem ki!
-Ez így nem fog menni, inkább odamegyek? De ígérd meg, hogy nem sikítasz, különben elmetszem a torkodat! Nem szeretem ha valaki sikít, mert fáj tőle szegény fülem-ismét a sípoló nevetés, és krákogás hozzá-
-Jó megígérem!-suttogtam-
Az a látvány amit akkor láttam, nem volt semmilyen más borzadályhoz fogható addigi életem során, persze azóta láttam már durvábbat is, de akkor azzal a felfogásommal hihetetlenül megrémültem az elém álló torz alaktól. Ez a teremtés, nagyjából 2 méter lehetett valamikor, de most csak egy négykézláb járó, kopasz, deformált koponyájú, förmedvény arcú, hosszú lógó fülű karmos szürke bőrű szörnyeteg volt. A rémület elült az arcomon, de nem sikoltottam, hiszen ki tudja, egy ilyen őrült aki ezt művelte a testével, nem valószínű, hogy blöfföl. A szaga annyira erős volt számomra, hogy be kellett fognom az orromat, melyet nem igazán tudtam leplezni, de úgy látszott nem különösen érdekelte.
-Csak a formalitás kedvéért, rázzunk kezet!-szólalt meg szokásos sípoló hangján-
-Őőő.. muszáj?-kérdeztem
-Természetesen nem muszáj, de segítenem sem muszáj rajtad-nevetett
-Miféle segítségről beszél maga? Hogy hogyan kell a csatornában élni, és hogyan lehet így kinézni?-Kérdeztem gúnyosan.
-Hálával tartozol nekem Johnatan Flint!-És felnevetett olyan hangerővel mint még eddig soha
-Honnan tudja a nevemet? Ismer engem?-Kérdeztem elkerekedett szemekkel
-Csupán az életedet mentem meg újra!-köhécselt
-És a magáéval mi lesz? Nem tűnik túl egészségesnek, mint valami oszló hulla!-mondtam szánakozva, és a tekitntetemből a segítség nyújtás sugárzott!
-Oszló az nem vagyok, de hulla igen, akárcsak te!-mondta
-Értem, szóval mi zombik vagyunk? Ez persze mindent megmagyaráz. Szóval maga a zombi megmentette az én életemet, hogy zombi legyen belőlem. Mindezt a csatornából. Érdekes elgondolás, de mi lenne ha szépen hagyna elmenni, és inkább máshol zombiskodna?-És ezzel a mondattal, minden empátia elszállt belőlem amit eziránt a valami iránt éreztem, nagy nehezen feltápászkodtam, leporoltam magam és elindultam egy irányba. Gondoltam egy 20 méter után megtalálom a csatornafedelet amelybe beleugrottam, és megtaláltam ideglenes alvóhelyemet, de érdekes mód sehol nem láttam egyetlen egy fedelet sem.
-Most meg hová mész Johnny?-kérdezte a rekedt hangú figura a hátam mögött
-Nem tudom, elsősorban megkeresem a kijáratot! Aztán meg valamit csak kitalálok, nincs már hová mennem.-Válaszoltam hangomban szomorúsággal.
-Jó sétát, én inkább futnék, mivel 50km-es körzetben nem találsz semmiféle csatornafedelet.-röhögött
-Az lehetetlen, három percet futottam reggel, és megtaláltam ezt a helyet!-válaszoltam
-Az alvóhelyemet-köhécselt
-Elnézést! Nem tudtam, hogy az öné, de nem is zavarok tovább... maga teljesen őrült... még, hogy 50kilómétert tettem meg 3 perc alatt futva.-motyogtam
-Most őrültnek nézel Johnny? Rendben van keresd csak a kijáratot, de ha nem találod akkor velem kell jönnöd!-röhögött ismét.
-Már miért kéne?-kérdeztem.
-Talán azért mert odafent az összes élőhalott téged keres, és ha elkapnak akkor nagy bajban leszel!-köhögött
-Ugye nem akar előállni megint ezzel a zombi históriával, úgysem hiszem el!-most már én nevettem!
-Miféle zombik? Szó nem volt itt zombiról, az élőhalottak ebben a fogalomban azt takarják, hogy vámpírok.-mondta kissé lenéző hangon, már amennyire egy magaféle csatornatöltelék le tud nézni valakit.
-Áhh értem, szóval Drakuláék keresnek engem odafenn?-ráztam meg a fejem.
-Nem érted.... nézd hallgass végig!-kérlelt!
-Végül is... az én időm mint a tenger, nem sietek sehová, és hátrafordultam, hogy megpróbáljak a szemébe nézni, ebben a sötétben.
-A vámpírok már több évezrede a világunkon vannak, a hiedelem úgy tartja, hogy az első vámpír Káin volt, és mindenki.. te is én is az ő leszármazottai vagyunk. Legalább is az ő vérének egy apró része terjed bennünk, ami miatt vámpírok vagyunk. Nos Káin két gyermeket nemzett, akik további gyermekeket nemzettek, és ők voltak a vámpírok Ősatyái, a különböző klánok, vagy úgymond vámpír fajták képviselői! A vámpírok istenként éltek az emberek között, és ezt Káin nem akarta, így hát mindet megátkozta valamivel, melyek az utódokon ütöttek ki. Például én egy Nosferatu vagyok! Tudtad, hogy valaha az ősatyánk gyönyörűséges férfi volt, aztán az átok miatt ilyen lett mint én. Én magam is elég csinos voltam annak idején..de az meg már több mint 100 éve volt. Na szóval ez az elismert, úgymond vallási tény. De erről majd később. Na szóval az ősatyák Káin kérésére létrehozták a Maszkabált aminek a feladata az, hogy fátylat vonjon az emberek és a vámpírok közé. Persze nem mindenki értett egyet az Ősatyákkal, és elkezdődött egy hatalmas harc ami mai napig is tart, ezt úgy hívjuk Dzsihád! Szóval a vámpír társadalom három rétegre szakadt: Ott voltak a rend és a fátyol őrzői a Kamarilla, a függetlenséget fogadott Anarchok, és a Maszkabál ellen dolgozó Sabbath, amely teljesen kaotikus. A te nemződ egy Toreador, egy művész vámpír volt, és eléggé elismert a társadalmunkban. Te a Kamarillához tartozol, és mivel törvénytelenül hozott a világra téged, ezért téged keres az egész pereputty, hogy elpusztítsanak téged és az atyádat. Na meg persze a Sabbath is, hisz iszonyatosan örülnek az új tagoknak akik túlélték az átváltozás fájdalmait. Nos igen: Előtted a választás joga: Felmész, hogy elkapjanak, és a Herceg elé hurcoljanak, aztán talán kegyelmet adjon neked, vagy beállsz egy hentesek és barbárokkal teli aranyos kis gonosz ligába, hogy embereket pusztíts szórakozásból.
-Maga teljesen őrült!-hátat fordítottam és elindultam előre!
-Várj-zihált mögöttem-Oka van annak, hogy még élsz... felvágtad az ereidet, és egy mauzóleumban ébredtél! Gondolkodj már el ezen, és csak utána vádaskodj. Különben is... mivel tudnád megmagyarázni a gyorsaságot, a látásodat, és az erődet?-Köhögött
-Nem tudom, én már semmit nem értek!
-Akkor válassz, merre mész? Fel vagy maradsz amíg a fejvadászok megérkeznek, és visznek a Sabbathba?-Kérdezte
-Fel!-válaszoltam!
-Helyes válasz!-s' ahogyan ezt kimondta a fal amely mellett álltam ketté vált, és egy hatalmas csigalépcső tárult fel előttem.
-Arra tessék-mondta, és meglökött.
Ahogyan haladtam felfelé a lépcsőn, elgondolkodtam, hogy vajon mi történt, hogy idáig jutottam? Miért pont én? Miért pont engem? De mielőtt befejezhettem volna a monológomat egy ajtó előtt álltam.
-Naaa, mi lesz? Kopogtatsz még ma?-Kérdezte az ocsmányság.
-Persze-nyögtem oda, és kopogtattam az ajtón.
-Ki az?-Kérdezte egy erőteljes hang
-Őőő izéé... hát- nem tudtam mit mondani.
-őőő izéé...hát, nem ismerek semmiféle őőő izéé hátot!-válaszolta az erőteljes hang bunkón.
-Ne szórakozzál már Jacob, erre most nem érünk rá, amúgy is vendéget hoztam, a herceghez!-szólt a szörnyeteg.
-A herceg kérte?-kérdezte Jacob.
-Igen ő, de siess már, nem akarod megvárakoztatni a Herceget gondolom...röhögött ismét a szokásosan.
-Nem!-és ezzel kicsapódott az ajtó előttem pedig egy hatalmas hústorony állt aki a Jacob névre hallgatott, feje kopaszra borotválva, fekete öltönyben és napszemüvegben.
-Arra tessék az úrnak, abba a szobába- és mutatott egy szépen megmunkált íves ajtóra Jacob.
-Értem, köszönöm!-válaszoltam, és elindultam az ajtó felé.
-Aztán sok szerencsét kölyök, szükséged lesz rá odabenn.-röhögött Jacob.
-Köszönöm-és nyeltem egy nagyot.
A kísérőm kopogtatott az ajtón, majd egy kellemes, lágy hang szólt ki-Igen tessék?
-Csak előtted-szólt a Nosferatu.
Benyitottam az ajtón, és el kell mondjam lenyűgöző látvány volt. Cédrus illat és langyos levegő terjedt a szobában, a falak barnára tapétázva, könyvespolcok mindenütt, és egy hatalmas tölgyfa íróasztal melynek a velem szemben lévő oldalán egy elegáns ruhába öltözött úriember ült.
-Áhh, Guten Abend, már vártam magára Johnatan, kérem foglaljon helyet!-és mutatott az íróasztal másik végén lévő tölgyfa székre.-Lawrence most már elmehet, kint Jacobtól megkapja a jutalmát amiért előkerítette fiatal barátunkat, aztán pedig majd keresni fogjuk, tudja hogyan megy ez.
-Igen méltóságos uram-hajolt meg Lawrence, amennyire ő megtudott hajolni, és kisétált az ajtón.-Aztán sok szerencsét, és Viszlát.
Kicsit feszélyezve éreztem magam, mikor Lawrence távozott a szobából, mivel a Német úr valamiféle aktát lapozgatott, és néha bólintott. Ha meg kéne saccolnom a korát, nagyjából 30 éves, de egészen jól tartja magát, és eléggé kimért a modora is. Tíz perc elteltével lehelyezte az aktát az asztalra, és elmosolyodott.
-Szóval, Johnatan.... magának nem kell bemutatkoznia, éppen most tudtam meg magáról mindent, amelyet az informátorok gyűjtöttek be az eltűnését követően. De én azért bemutatkoznék, Dr. Hans der Vogernung vagyok. Remélhetőleg nem okoz magának túl nagy problémát a nevem megjegyzése, nem túl bonyolult. Szóval ennek a városnak én vagyok az ostorozója. Én vagyok a második vámpír a városban, a herceg jobbkeze. Tudok mindent amit a herceg tud, és én intézem a piszkosabb munkákat, továbbá pedig a herceg személyi testőre vagyok. Tudja Johnatan, nem igazán számítottunk magára. Még egy éhes szájjal többet kell ellátnunk minden éjszaka, és azért lássuk be, nem éppen egy sétagalopp, hiszen a Sabbath elleni harc során rengetegszer kell vért pótolni, maga pedig mivel még újszülött, ezért szüksége van a vérre. És...
-De, én nem is...-nem tudtam végigmondani amit szerettem volna, mert ebben a pillanatban nem igazán tudtam beszélni, és az égő fájdalommal voltam elfoglalva amely a testemen hatol át, és ahogyan érzem a bőröm ég.
-Tudja, ez egy egyszerű trükk, a Taumaturgia! A vámpírok tűzvarázslata amelyet, csak az én büszke klánom képes uralni, és tudja... nem igazán szeretem ha a szavamba vágnak.-Mondta higgadtsággal.-Most pedig folytatnám ha nem bánja.-és éreztem ahogy a testem lehűl, és regenerálja magát.Szóval ott tartottam, hogy nem kell még egy éhes száj. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem maga akarta azt, hogy vámpír legyen, hanem egy igen elismert művészünk véletlen botlása. De... ez minket nem érdekel. Nem adott különösebb okot arra, hogy életben tartsuk nemlétét, így kivégzésre javaslom a hercegnél. Távozhat, azon az ajtón!-És mutatott egy még hatalmasabb, még díszesebb ajtóra mint az övé.
Szavai ólomsúlyként nehezedtek rám, és félelmet ébresztett bennem. De ha már úgy is mindegy, akkor miért ne élvezhetném ki életem utolsó perceit?Ahogyan sétáltam az ajtó kitárult előttem, én pedig szembe találtam magamat a Herceggel...

Toreador Chronicles

1.Rész
Minden végnek van egy kezdete, aminek nem mindig Happy End a vége!

Nos nem is tudom, hogyan fogjak neki, talán ha végigvesszük elejétől a végéig, akkor talán megvilágítást nyerhetnek az egészre. Nem különösebben értem, hogy miért és hogyan, de a történetem eléggé elvont és érdekes is egyben. Ide s' tova 16 éve kezdődött az egész mikor betöltöttem a huszadik évemet. Nem abba a generációba tartozom aki Brian Warneren vagy, Trent Reznoron nőtt fel. Valahol Los Angelesben születtem, még 1975-ben. Átlagos gyermek voltam. Volt szerető családom, és volt egy bátyám. Az élettől mindent megkaptam amire szükségem volt, míg nem 16 éves nem lettem. Addig nem szűkölködtem semmiben, de akkor elvesztettem édesapámat, rá egy évre pedig édesanyámat. A bátyám pedig autóbalesetben halt meg. Egyedül maradtam a nagy világban, és hát igen... érdekes volt a 90-es évek vége felé egyedül. Nem volt semmim, a rajzaimból tartottam fel önmagamat, egy apró kis garzonlakásban. Aztán mikor ez is befuccsolt, nem maradt már más választásom, végezni akartam magammal. Az eseményt pont a huszadik születésnapomra tűztem ki, hiszen eléggé ironikus, és nevetséges, hogy egy ember pont a születésnapján távozik az élettől. Beültem egy forró kádba, megittam egy jó üveg bort, amit a lakbéremből vettem, amennyit persze össze tudtam szedni. Szó mi szó megadtam a módját. Szóval pengét ragadtam, és felvágtam a csuklómat. A világ kezdett elsötétülni köröttem, de boldog voltam. El akartam veszíteni mindent, és most végre sikerült.
Aztán valami érdekes dolog történt, hallottam az üveg csörömpölését, és éreztem magam alatt a nedves talajt. Felriadtam! Körülöttem a sötétség, föld szag, és síri csend. -A pokolban vagyok?-Kérdeztem magamtól, de természetesen nem jött válasz. Rettentően furán éreztem magam, fájlaltam a kezemet, de mikor meg érintettem, nem éreztem a vágás nyomát. Elkezdtem tapogatózni a sötétben, és többször is végigjártam a kirajzolódó kocka alakú valamit amibe bezártak. Furcsa de nem ilyennek képzeltem a túlvilágot, itt valahogy minden más. Elvesztegettem egy órát, de nem találtam kijáratot, így már biztos voltam benne, hogy ez nem más mint a pokol, és az emberi életemben elkövetett bűneimért ide kerültem. De vajon mi lehet a büntetésem ezen a sötét helyen kívül? A pokoli éhség amit érzek magamban? Az istenhez fohászkodtam, hogy adjon támpontot, de semmi nem történt. Aztán beültem egy sarokba, és gondolkodni kezdtem. Becsuktam a szememet, és éreztem azt, hogy a levegő valahol beáramlik, csukott szemmel talán többre megyek! A földön kúsztam amíg a kezembe nem akadt valami szőrös állat szerűség, amiről kiderült, hogy nem más mint egy patkány. Érdekes és bizarr érzés volt a kezemben tartani egy csatorna patkányt, éhséget éreztem, de nem a húsára. Sokkal inkább a vér gondolata inspirálta tettemre amit elkövettem, a vér amelyet magamból ontottam ki és az éhségtől már megőrültem. Így hát erősen megszorítottam a patkányt, és átharaptam. Leírhatatlan érzés volt az amikor a forró vére lecsúszott a nyelőcsövemen, gusztustalan és egyben kellemes. De ez nekem nem volt elég, akartam még... többet. De visszatértem ahhoz, hogy megkeresem a helyet ahonnan a levegő áramlását érzem. De mikor kinyitottam a szememet, a hely ahol voltam, új értelmet nyert. Nedves föld, és téglafal körülöttem, na meg egy tető. sötét volt... korom sötét, de én még is láttam a körülöttem lévő világot. Így könnyebb volt megtalálni a kijáratot amit kerestem. Kitártam az ajtót, és amit ott láttam elképesztő volt. Nem más volt ez mint egy temető, de a szobrok megelevenedtek előttem és a világ új értelmet nyert. Aztán hátra néztem, és rájöttem: Nem volt más az ahol fogságban voltam, mint egy mauzóleum. Nem tudtam eldönteni, hogy én eleven húsvér ember vagyok e, vagy kísértet. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyi időt töltöttem el odabent, de egy érdekes dolgot észrevettem magamon! Tisztának éreztem magam, mintha most léptem volna ki a fürdőkádból. A vállig érő egyenletes hajam tapintása selymes volt, és bőröm sima mint a selyem. De az éhség még most is gyötört, így hát nem érdekelt, elhatároztam, hogy kísértet vagyok és úgy sem számít. Elindultam, és gondolkodtam: Ha ez egy temető és éjszaka van, biztos lennie kell egy temetőcsősznek is valahol a közelben, akit mondjuk leüthetek, kiszívhatom a vérét és ellophatom a ruháit, mivel talpig meztelen vagyok. Ahogyan sétáltam a sírok között, figyelmes lettem valamire. A szüleim és a testvérem sírjára! Ez valami vicc? Zokogni tudtam volna, de mégsem tettem, inkább hátat fordítottam az egésznek, és elindultam. Nagyjából egy fél óra után szembe találtam magamat a temetőcsősszel és a kutyáival. Most őszintén, maguk hogyan reagáltak volna egy talpig meztelen férfiúra, aki éjszaka a temetőben flangál. Elintéztem az állatokat, és kihörpintettem a vérüket. Nem őrjöngtem már annyira a vér után, de még szükségem volt a temetőcsősz ruháira, így leütöttem, és levetkőztettem. Majd magamra öltöttem a ruháit, és nekivágtam az éjszakának. Nem gondoltam magamat valami elegánsnak egy tornacipőben, egy fekete szakadozó farmerben, és egy kék ingben, de megteszi amíg nem találok valami váltás ruhát. Elhatároztam, hogy hazamegyek, és otthon átöltözök, aztán elfelejtem ezt az egészet és tudomást sem veszek róla. Jól ismertem az utat hazáig, hisz volt hogy egy nap többször is megtettem az utat a temetőtől, egészen a bérházakig. Hajnal három lehetett, és október, én pedig nem fáztam abban a vékony kis ruhában amit a temetőcsősztől vettem el, no de ki is fázna még ilyenkor Los Angelesben? Fél óra telhetett el, mire elértem a bérházakig, amelyeket addigra teljesen elpusztított valami tűz.
A bérházak leégett romjainál hajléktalanok guberáltak, és ha találtak valami érdekeset, felmutatták, aztán pedig elrakták. Nem voltam rest megszólítani egyet.
-Jó estét uram! Tudna nekem segíteni?-Kérdeztem a csövestől
-Há' az attó függ ho' mibe selyemfiú? Tán buzi vagyol'?-Vágta hozzám, a kevésbé józan hajléktalan férfi.
A kérdését válaszra sem méltattam, de most muszáj volt vele beszélnem.
-Tulajdonképpen az érdekelne, hogy mi történt itt, és voltaképpen hányadika és milyen hónap van?
-Eeehj ecsém' hát te aztán nagyon kiüthetted magadat ehj, te drogozol? Mer' nem tűnöl ám olyan arcnak, eztet a haverom is megmonhassa' aki meg azé' mán egy ideje drogzik' e- válaszolta- No de lássad má' kive van dógod. Kutya jó arc, Kutya segít neked, de Kutyának is segítesz cserébe.
-És mit kér Kutya, azért, hogy segítsen?-Kérdeztem.
-Hát pézt' mi mást? Ke a péz' borra meeeeg cigire. Mennyit ér meg az neked, hogy Kutya emondja, mit tud?
Belenyúltam a nadrágzsebembe, és találtam belegyűrve papírpénzt, meg egy doboz cigarettát. Kivettem, és a csöves kezébe nyomtam!
-Ennyit!-Válaszoltam.
-Óhh, lássuk csak, há' mi van itten? Aszongya' 2-5-15-20-25 25 dollár! 25 dolláré segítek, de amúgy meg a lapok is megírták eztet, úgyho' nem értem mié Kutyátó kérded.-Válaszolta, miközben bámulta a pénzt amelyet a kezébe nyomtam.
-Akkor kérem segítsen!-szóltam, kicsit sürgetve.
-Na várjá má' had szedjem össze a gondolataimat!-mormogta- Szóva' az úgy vót' hogy vót' itten valami homokos forma, aki úgygondóta végetvetik a homokos kis életének' oszt megöngyikóta magát a forróvízbe, aztán aztat efelejtette, ho' a gázhelytet bekapcsóva hagyta, oszt fegyúladt a hely' az emberek persze kimenekűtek, de a tűzótók nem nagyon tudták elótani a tüzet. Egy héjten keresztű ez ment az újságokbane.-Válaszolta!
-Egy héten keresztül? És most milyen hónap van, és milyen nap?-Kérdeztem feszülten.
-Áóóó há' még eztet is megkérdezije' há' Október 20.-a va' kérem alásan a jáóurat, na de mostan kotródjá innen, kis buzsi, mer' van ám Kutyának jobb dóga is mint veled, foglakozni.-Nyögte oda bunkón.
-Például guberálni-mormogtam- és ezzel elsétáltam a helyszínről.
Csodás a helyzetem! Kísértet nem vagyok, de ember sem! a hely ahol laktam porig égett, és minden pénzemet, egy Kutya nevű csövesnek adtam... csodálatos! Akkor alszok az utcán, nincs más választásom. Most már a "vagyonom" is odaveszett, én meg úgy nézek ki mint egy jól ápolt fiatal hajléktalan. Továbbá meg több mint két hete öngyilkos lettem, szóval minden tökéletes. De mit keresek én még itt? Talán valakinek terve van velem? Ahogyan magamban morfondíroztam szembe találtam magamat egy kirakattal, ahol egy gyönyörű öltöny volt amiről eddig csak álmodtam. De hát mi veszteni valóm lehet? Elvisz a rendőrség, és bezár a börtönbe? Úgysincsen már értelme semminek... jajj megint az éhség kerülget. Talán a dühtől, talán a magánytól, talán az éhségtől betörtem a kirakatüveget és féltéglával, és elloptam az öltönyt, hogy legalább nézzek már ki valahogy, mikor elvisznek a rendőrök. Szépen magamra húztam, megkötöttem a nyakkendőt, és belemutattam az arcomat a kamerába. Majd leültem, és gondolkodtam.
Mi történhetett velem? Miért vagyok én itt egyáltalán? Miért nem haltam meg? Mi ez az egész?. Ahogyan ültem, eleredtek a könnyeim, és félve vettem észre, hogy vért könnyezek. Mi ez? Mi ez már megint? Hamarosan feljön a nap, és akkor a rendőrök csak meg érkeznek, de gél órával a kirakatüveg betörése után sem történt semmi. Így hát felálltam, és sétáltam tovább a végtelenbe, álmok és célok nélkül! A nap hamarosan felkel, és én pedig eltölthetek egy teljes napot ebben a szégyenben! Érdekes mód egyre fáradtabb vagyok, talán a sírástól, talán az éjszaka gyötrelmeitől, de érzem, hogy a szemeim leragadnak. Lefekszem egy padra, de átgondolva, ez nappal nem lenne biztonságos, és valami belső hang is azt súgja, hogy ne tegyem. De akkor hová menjek? Valami olyan helyre kéne, ahol nem látnak az emberek, ahol nem figyelnek, Egy sötét zugba, a temetőben tökéletes volt... miért nem maradtam ott? Miért nem vártam a halálomat. Körbefürkésztem, hogy vajon mi alkalmas arra, hogy elbújjak. Jobb híján találtam egy csatornafedelet. De ahhoz is erő kell, hogy felfeszegessem, így hát fogtam egy nagyobb fadarabot, és megpróbáltam azzal, de időközben eltört. Végső elkeseredésemben a kezemmel próbáltam kinyitni, de láttam, hogy halott ügy. És mit ad isten mit nem? Mintha csak a kupakot csavarnám le egy üvegről, szinte feltéptem a csatorna fedelét, és tőlem 10 méterre eldobtam. Erre egy normális ember nem képes, ismételten pánikba estem, de ha már egyszer csak fel tudtam tépni egy csatorna tetejét, miért ne másszak le? Maximum sétálok egy kicsit és lefekszem egy nyugodtabb részre, ahol kipihenem magamat és mikor felkelek keresek pénzt amiből vehetek magamnak ételt. Mikor beugrottam a csatornába, a nap első sugarai pont rávetődtek a hátamra, és iszonyú fájdalmat éreztem, aztán mint valami őrült elkezdtem futni egyenesen előre, nem is figyelve, hogy merre megyek, míg nem zsákutcába értem, ahol nem volt csatornafedél, és ott összeestem.

Mesék A Neten :O

Találtam egy epic oldalt
Csak ajánlani tudom! Van rajta minden: Family Guy, South Park, Kertvárosi Gettó, Rocko modern élete, Ren és Stimpy... minden:D Még animék és filmek is. Egy kattintást azért megér:O

Az órakészítő diák meséje

Az úr, Mc'Arthur végignézte a várost
De nem találta amit keresett
De lát egy kereskedést a szmogon, túl ahol friss tengeri levegő fúj.
Úgy érzi jó fogás, mert érzi ott vagyok.

Én a tanítványa voltam, órákat készítettünk.
De ő fösvény volt, és minden pénzt eltett.
Ő vett egy óra készítő gépet, és jobbat csinált nálam.

De én az a fajta ember vagyok, aki hason csúszva imádkozik.
Aztán sikerült boltot nyitnom.
Elátkoztam őt, és hagytam, hogy ünnepelje a sikereit

De most Mc'Arthur rossz szemmel néz rám,
Ő rég látott engem, sőt már nem is emlékszik rám.
Ezért én belopóztam a műhelyébe,
De az ablak zárva volt.

Nem vagyok tolvaj, sem pedig vandál.
Az öregnek szenvednie kell, de szerettem volna valamit:
Éreztetni akartam, hogy tudja én voltam,
És mivel tudom, hogy az órái a legfontosabbak...

Ültem a műhelyében, és erősen gondolkodtam.
Aztán hirtelen eszembe jutott, néztem és mosolyogtam.
Rájöttem, hogy tegyem tönkre stílusosan.

Azt mondta, hogy az óramű nagy dolog,
De ha nem pontos akkor megsérül a szíve.
Ha az óra késik, akkor az emberek nem tudják a pontos időt.
És ha egy úriember késik akkor az sértés.
Ez az amiben kárt lehet tenni.

Bár nem vagyok gép, de tudok dolgozni, és tudok választani.
A régi idők emlékére kézzel dolgozom, azzal bizonyítok.
Szóval maradtam éjszaka, s köröttem fogaskerekek, rugók és csavarok
És nem álltam meg!

Én átállítottam az órát, hogy ne csipogjon,
És ez már kész bűntett.
De az óra a legtökéletesebb találmány, mindig tudja az időt.
De az óra rossz volt, ezért öngyilkos lett.

Most Mr. Mc'Arthur keze véres.
Elítélte a bíróság, mert megölt egy embert.
De ő biztosan tudja már, ki volt az aki a vesztét akarta.

Az egészet kidolgoztam, mint az óramű