-Üdvözlöm gyermekem, már vártam magát.
-Had mutatkozzak be atyám, Andrew Flint vagyok.
-Természetesen tudom ki maga gyermekem, hisz azért vagyok itt, mert tudom, hogy mennek a világ dolgai.
-Tudja?
-Persze, más különben nem én lennék a látók vezére.
-De atyám, a gőg nem egy bűn?
-Mit tud maga ezekről?
-Elég sokat- és felnevetett a férfi.
-Maga szemtelen! Eljött ide azért, hogy meghallgatást nyerjen és még magának áll feljebb. Végül is maga mit képzel, mi nem puszta szabadidőből vagyunk itt, komoly munkánk van, az emberiség...
-Az emberiség védelmezése a célunk, és maga ezt semmibe veszi, szemérmetlen bunkó-szólalt meg a férfi a pap hangján.
-Ez meg hogy? hogy csinálta?-Rémült meg a pap.
-Vannak módszereim... tudja, az én népem már a maga népe születése előtt is itt élt, ezen a bolygón, és rengeteg dolgot tudunk amit a maga csökött kis elméje el sem tud képzelni.
-Hogy micsoda?
-Igen... ha nem tűnt volna fel nem vagyok ember, és kimondottan gyűlölöm a maga ostoba fajtáját, mivel maguk miatt kell az erdőkben, a tavakban rejtőznünk.
-Mi...mi maga?
-évszázadokkal ezelőtt a Skandinávok, az Írek, a Skótok, az Angolok és a Walesiek Elfeknek, tündéreknek neveztek el minket, dee.. ez egészen helytelen.
-Akkor?
-Tudja a "tündérek" békességben éltek, míg nem megjelentek a Vypirek khm.. elnézést. Vámpírok, és elkezdték tizedelni őket, majd megszületett az első Hibrid, egy tündér és egy vámpír leszármazottja, ezek voltunk mi. Az vámpírok örök élete keveredett a mi sérthetetlenségünkkel, nemességünkkel és szépségünkkel. Majd a tudásunk is keveredett és a mágiánk is. Békességben éltünk az emberekkel, tudtunk járni a napon de szükségünk volt a vérre. Aztán egyességet kötöttünk velük, a mi területünk az erdő, az övéké a város. De az emberek megszegték a szavukat, és az erdőket háborgatták.
-És mindezt miért mondja el nekem?
-Maguk a krónikások nem? Leírnak mindent az emberiség történelmével kapcsolatban, kénytelen vagyok elmondani, máskülönben hiányérzetem lenne.
-És... és.... maguk úgy néznek ki mint az emberek, hogy lehet ez?
-Kíváncsi az igazi alakomra?
-Természetesen érdekelne.
A férfi ökölbe szorította minkét kezét és szép lassan változni kezdett. Elsőnek a hófehér bőre kezdett kéken világítani, majd arcán mai szóval "hegtetoválás" keletkezett. Szeme sárga lett és a fehér része besötétült, hátán szárnyak bontakoztak, körmei pedig megnőttek, és természetellenesen csillogtak. Szemfogai megnyúltak és arca egyre nemesebb formát öltött. A cingár teste még vékonyabb lett mint eddig volt, és még magasabb, ütötte a 2 méter 20 centimétert. Haja kiőszült, és kiegyenesedett. Látszatra selymes volt ám úgy lebegett a levegőben mintha vízben lenne. A pap megremegett, és a férfi felnevetett.
-Nossss... tetszikk a lááátváááány halandóóó?- Szólalt meg természetfeletti hangján ami egyszerre volt férfi és női, idős és fiatal.
-Uram isten.
-Hmm, az istened most nem segíthet rajtad, de ne félj nem foglak megölni egyenlőre-Változott vissza emberré- még leírod a mondandómat aztán még elgondolkodom az életeden ha-ha... gyermekem.
-És mi lesz ha nem teszem? Mi lesz ha azt mondom ölj meg most?
A pap fejében megszólalt az előző természetfölötti hang.-Pokol tüzén égsz el halandó- és a pap szeme előtt látta a pokol minden bugyrának minden démonát, és a bugyrokban fetrengő bűnösök halálsikolyát hallotta visszhangzani, ekkor megjelent mellette a férfi szörny alakjában.
-Érted már miről beszélek?
-Kezdem érteni.
-Ezt a képességet nevezem én úgy, hogy megszakítás.
Következő percben már a szobában voltak, de a pap nem hallotta az óra ketyegését, és nem érezte az idő múlását. Az ablakon kinézve látta, hogy az idő megállt.
-Ez pedig nem más mint az időtörés- mondta büszkén a férfi.-Lesz időnk rengeteg hogy leírd a requiem-em- majd rágyújtott.-Krónikás vagy nem?
-A pap felnevetett és tollat ragadt.
-folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése