Toreador Chronicles

1.Rész
Minden végnek van egy kezdete, aminek nem mindig Happy End a vége!

Nos nem is tudom, hogyan fogjak neki, talán ha végigvesszük elejétől a végéig, akkor talán megvilágítást nyerhetnek az egészre. Nem különösebben értem, hogy miért és hogyan, de a történetem eléggé elvont és érdekes is egyben. Ide s' tova 16 éve kezdődött az egész mikor betöltöttem a huszadik évemet. Nem abba a generációba tartozom aki Brian Warneren vagy, Trent Reznoron nőtt fel. Valahol Los Angelesben születtem, még 1975-ben. Átlagos gyermek voltam. Volt szerető családom, és volt egy bátyám. Az élettől mindent megkaptam amire szükségem volt, míg nem 16 éves nem lettem. Addig nem szűkölködtem semmiben, de akkor elvesztettem édesapámat, rá egy évre pedig édesanyámat. A bátyám pedig autóbalesetben halt meg. Egyedül maradtam a nagy világban, és hát igen... érdekes volt a 90-es évek vége felé egyedül. Nem volt semmim, a rajzaimból tartottam fel önmagamat, egy apró kis garzonlakásban. Aztán mikor ez is befuccsolt, nem maradt már más választásom, végezni akartam magammal. Az eseményt pont a huszadik születésnapomra tűztem ki, hiszen eléggé ironikus, és nevetséges, hogy egy ember pont a születésnapján távozik az élettől. Beültem egy forró kádba, megittam egy jó üveg bort, amit a lakbéremből vettem, amennyit persze össze tudtam szedni. Szó mi szó megadtam a módját. Szóval pengét ragadtam, és felvágtam a csuklómat. A világ kezdett elsötétülni köröttem, de boldog voltam. El akartam veszíteni mindent, és most végre sikerült.
Aztán valami érdekes dolog történt, hallottam az üveg csörömpölését, és éreztem magam alatt a nedves talajt. Felriadtam! Körülöttem a sötétség, föld szag, és síri csend. -A pokolban vagyok?-Kérdeztem magamtól, de természetesen nem jött válasz. Rettentően furán éreztem magam, fájlaltam a kezemet, de mikor meg érintettem, nem éreztem a vágás nyomát. Elkezdtem tapogatózni a sötétben, és többször is végigjártam a kirajzolódó kocka alakú valamit amibe bezártak. Furcsa de nem ilyennek képzeltem a túlvilágot, itt valahogy minden más. Elvesztegettem egy órát, de nem találtam kijáratot, így már biztos voltam benne, hogy ez nem más mint a pokol, és az emberi életemben elkövetett bűneimért ide kerültem. De vajon mi lehet a büntetésem ezen a sötét helyen kívül? A pokoli éhség amit érzek magamban? Az istenhez fohászkodtam, hogy adjon támpontot, de semmi nem történt. Aztán beültem egy sarokba, és gondolkodni kezdtem. Becsuktam a szememet, és éreztem azt, hogy a levegő valahol beáramlik, csukott szemmel talán többre megyek! A földön kúsztam amíg a kezembe nem akadt valami szőrös állat szerűség, amiről kiderült, hogy nem más mint egy patkány. Érdekes és bizarr érzés volt a kezemben tartani egy csatorna patkányt, éhséget éreztem, de nem a húsára. Sokkal inkább a vér gondolata inspirálta tettemre amit elkövettem, a vér amelyet magamból ontottam ki és az éhségtől már megőrültem. Így hát erősen megszorítottam a patkányt, és átharaptam. Leírhatatlan érzés volt az amikor a forró vére lecsúszott a nyelőcsövemen, gusztustalan és egyben kellemes. De ez nekem nem volt elég, akartam még... többet. De visszatértem ahhoz, hogy megkeresem a helyet ahonnan a levegő áramlását érzem. De mikor kinyitottam a szememet, a hely ahol voltam, új értelmet nyert. Nedves föld, és téglafal körülöttem, na meg egy tető. sötét volt... korom sötét, de én még is láttam a körülöttem lévő világot. Így könnyebb volt megtalálni a kijáratot amit kerestem. Kitártam az ajtót, és amit ott láttam elképesztő volt. Nem más volt ez mint egy temető, de a szobrok megelevenedtek előttem és a világ új értelmet nyert. Aztán hátra néztem, és rájöttem: Nem volt más az ahol fogságban voltam, mint egy mauzóleum. Nem tudtam eldönteni, hogy én eleven húsvér ember vagyok e, vagy kísértet. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyi időt töltöttem el odabent, de egy érdekes dolgot észrevettem magamon! Tisztának éreztem magam, mintha most léptem volna ki a fürdőkádból. A vállig érő egyenletes hajam tapintása selymes volt, és bőröm sima mint a selyem. De az éhség még most is gyötört, így hát nem érdekelt, elhatároztam, hogy kísértet vagyok és úgy sem számít. Elindultam, és gondolkodtam: Ha ez egy temető és éjszaka van, biztos lennie kell egy temetőcsősznek is valahol a közelben, akit mondjuk leüthetek, kiszívhatom a vérét és ellophatom a ruháit, mivel talpig meztelen vagyok. Ahogyan sétáltam a sírok között, figyelmes lettem valamire. A szüleim és a testvérem sírjára! Ez valami vicc? Zokogni tudtam volna, de mégsem tettem, inkább hátat fordítottam az egésznek, és elindultam. Nagyjából egy fél óra után szembe találtam magamat a temetőcsősszel és a kutyáival. Most őszintén, maguk hogyan reagáltak volna egy talpig meztelen férfiúra, aki éjszaka a temetőben flangál. Elintéztem az állatokat, és kihörpintettem a vérüket. Nem őrjöngtem már annyira a vér után, de még szükségem volt a temetőcsősz ruháira, így leütöttem, és levetkőztettem. Majd magamra öltöttem a ruháit, és nekivágtam az éjszakának. Nem gondoltam magamat valami elegánsnak egy tornacipőben, egy fekete szakadozó farmerben, és egy kék ingben, de megteszi amíg nem találok valami váltás ruhát. Elhatároztam, hogy hazamegyek, és otthon átöltözök, aztán elfelejtem ezt az egészet és tudomást sem veszek róla. Jól ismertem az utat hazáig, hisz volt hogy egy nap többször is megtettem az utat a temetőtől, egészen a bérházakig. Hajnal három lehetett, és október, én pedig nem fáztam abban a vékony kis ruhában amit a temetőcsősztől vettem el, no de ki is fázna még ilyenkor Los Angelesben? Fél óra telhetett el, mire elértem a bérházakig, amelyeket addigra teljesen elpusztított valami tűz.
A bérházak leégett romjainál hajléktalanok guberáltak, és ha találtak valami érdekeset, felmutatták, aztán pedig elrakták. Nem voltam rest megszólítani egyet.
-Jó estét uram! Tudna nekem segíteni?-Kérdeztem a csövestől
-Há' az attó függ ho' mibe selyemfiú? Tán buzi vagyol'?-Vágta hozzám, a kevésbé józan hajléktalan férfi.
A kérdését válaszra sem méltattam, de most muszáj volt vele beszélnem.
-Tulajdonképpen az érdekelne, hogy mi történt itt, és voltaképpen hányadika és milyen hónap van?
-Eeehj ecsém' hát te aztán nagyon kiüthetted magadat ehj, te drogozol? Mer' nem tűnöl ám olyan arcnak, eztet a haverom is megmonhassa' aki meg azé' mán egy ideje drogzik' e- válaszolta- No de lássad má' kive van dógod. Kutya jó arc, Kutya segít neked, de Kutyának is segítesz cserébe.
-És mit kér Kutya, azért, hogy segítsen?-Kérdeztem.
-Hát pézt' mi mást? Ke a péz' borra meeeeg cigire. Mennyit ér meg az neked, hogy Kutya emondja, mit tud?
Belenyúltam a nadrágzsebembe, és találtam belegyűrve papírpénzt, meg egy doboz cigarettát. Kivettem, és a csöves kezébe nyomtam!
-Ennyit!-Válaszoltam.
-Óhh, lássuk csak, há' mi van itten? Aszongya' 2-5-15-20-25 25 dollár! 25 dolláré segítek, de amúgy meg a lapok is megírták eztet, úgyho' nem értem mié Kutyátó kérded.-Válaszolta, miközben bámulta a pénzt amelyet a kezébe nyomtam.
-Akkor kérem segítsen!-szóltam, kicsit sürgetve.
-Na várjá má' had szedjem össze a gondolataimat!-mormogta- Szóva' az úgy vót' hogy vót' itten valami homokos forma, aki úgygondóta végetvetik a homokos kis életének' oszt megöngyikóta magát a forróvízbe, aztán aztat efelejtette, ho' a gázhelytet bekapcsóva hagyta, oszt fegyúladt a hely' az emberek persze kimenekűtek, de a tűzótók nem nagyon tudták elótani a tüzet. Egy héjten keresztű ez ment az újságokbane.-Válaszolta!
-Egy héten keresztül? És most milyen hónap van, és milyen nap?-Kérdeztem feszülten.
-Áóóó há' még eztet is megkérdezije' há' Október 20.-a va' kérem alásan a jáóurat, na de mostan kotródjá innen, kis buzsi, mer' van ám Kutyának jobb dóga is mint veled, foglakozni.-Nyögte oda bunkón.
-Például guberálni-mormogtam- és ezzel elsétáltam a helyszínről.
Csodás a helyzetem! Kísértet nem vagyok, de ember sem! a hely ahol laktam porig égett, és minden pénzemet, egy Kutya nevű csövesnek adtam... csodálatos! Akkor alszok az utcán, nincs más választásom. Most már a "vagyonom" is odaveszett, én meg úgy nézek ki mint egy jól ápolt fiatal hajléktalan. Továbbá meg több mint két hete öngyilkos lettem, szóval minden tökéletes. De mit keresek én még itt? Talán valakinek terve van velem? Ahogyan magamban morfondíroztam szembe találtam magamat egy kirakattal, ahol egy gyönyörű öltöny volt amiről eddig csak álmodtam. De hát mi veszteni valóm lehet? Elvisz a rendőrség, és bezár a börtönbe? Úgysincsen már értelme semminek... jajj megint az éhség kerülget. Talán a dühtől, talán a magánytól, talán az éhségtől betörtem a kirakatüveget és féltéglával, és elloptam az öltönyt, hogy legalább nézzek már ki valahogy, mikor elvisznek a rendőrök. Szépen magamra húztam, megkötöttem a nyakkendőt, és belemutattam az arcomat a kamerába. Majd leültem, és gondolkodtam.
Mi történhetett velem? Miért vagyok én itt egyáltalán? Miért nem haltam meg? Mi ez az egész?. Ahogyan ültem, eleredtek a könnyeim, és félve vettem észre, hogy vért könnyezek. Mi ez? Mi ez már megint? Hamarosan feljön a nap, és akkor a rendőrök csak meg érkeznek, de gél órával a kirakatüveg betörése után sem történt semmi. Így hát felálltam, és sétáltam tovább a végtelenbe, álmok és célok nélkül! A nap hamarosan felkel, és én pedig eltölthetek egy teljes napot ebben a szégyenben! Érdekes mód egyre fáradtabb vagyok, talán a sírástól, talán az éjszaka gyötrelmeitől, de érzem, hogy a szemeim leragadnak. Lefekszem egy padra, de átgondolva, ez nappal nem lenne biztonságos, és valami belső hang is azt súgja, hogy ne tegyem. De akkor hová menjek? Valami olyan helyre kéne, ahol nem látnak az emberek, ahol nem figyelnek, Egy sötét zugba, a temetőben tökéletes volt... miért nem maradtam ott? Miért nem vártam a halálomat. Körbefürkésztem, hogy vajon mi alkalmas arra, hogy elbújjak. Jobb híján találtam egy csatornafedelet. De ahhoz is erő kell, hogy felfeszegessem, így hát fogtam egy nagyobb fadarabot, és megpróbáltam azzal, de időközben eltört. Végső elkeseredésemben a kezemmel próbáltam kinyitni, de láttam, hogy halott ügy. És mit ad isten mit nem? Mintha csak a kupakot csavarnám le egy üvegről, szinte feltéptem a csatorna fedelét, és tőlem 10 méterre eldobtam. Erre egy normális ember nem képes, ismételten pánikba estem, de ha már egyszer csak fel tudtam tépni egy csatorna tetejét, miért ne másszak le? Maximum sétálok egy kicsit és lefekszem egy nyugodtabb részre, ahol kipihenem magamat és mikor felkelek keresek pénzt amiből vehetek magamnak ételt. Mikor beugrottam a csatornába, a nap első sugarai pont rávetődtek a hátamra, és iszonyú fájdalmat éreztem, aztán mint valami őrült elkezdtem futni egyenesen előre, nem is figyelve, hogy merre megyek, míg nem zsákutcába értem, ahol nem volt csatornafedél, és ott összeestem.